Művészet

2024.01.18. 15:27

Margittai festőművészek kiállítása Berettyóújfaluban

Szőke Ferenc

A Magyar Kultúra Ünnepét a többéves hagyománynak megfelelően idén is együtt ünnepli Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Ennek keretében mutatta be alkotásait négy margittai festőművész január 17-én a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Ház Erdélyi Gábor-termében. A kiállítás a Szomszédolás címet kapta, és Angyal-Asloviciu Anikó, Bánházi Gyöngyi, Bagosi Annamária és Papp Gábor válogatott alkotásait tekinthették meg a megnyitón résztvevő Kárpáti Gusztáv Képzőművészeti Kör tagjai, illetve a képzőművészetet szerető, pártoló közönség. A vendéglátók részéről megtisztelte jelenlétével a kulturális eseményt Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere is. Elsőként Lisztes Éva igazgató-helyettes köszöntötte a jelenlévőket, kiemelt tisztelettel a margittai küldöttséget, majd átadta a szót dr. Kiss Kálmán főorvosnak, képzőművésznek, aki bemutatta a kiállítók életpályáját, munkáit és megnyitotta a tárlatot. Hanganyagban Pető István előadóművész két verssel ajándékozta meg a közönséget. Nem készült fel előre, hagyta, hogy a kiállított művek ihlessék versválasztásra. Ez meg is történt, az egyik „ihletforrás” pedig Bánházi Gyöngyi Hazavárás című alkotása volt. A kiállítás után állófogadás keretében volt lehetőség a kötetlen beszélgetésekre, új barátságok megkötésére.

Ugyancsak a Magyar Kultúra Ünnepe keretében január 22-én, hétfőn a margittai Horváth János Elméleti Líceum aulájában a berettyóújfalui Kolozsvári-Donkó Rebeka állítja ki meseillusztrációit Mesék szárnyán címmel.

 

Festménykiállítás a Horváth János Elméleti Líceum aulájában

A margittai Magyar Kultúra Heti rendezvénysorozathoz aktívan hozzájárult a Horváth János Elméleti Líceum is. Január 17-én az intézmény aulájában nyitották meg Barbu Edit nyugalmazott biológiatanár festménykiállítását A kultúra színei, avagy a nagyváradi szecesszió hatása az alkotásokra címmel. Az iskola tanárain és diákjain túl igen szépszámú képzőművészet iránt érdeklődő érkezett úgymond „külsősként” a városból. Az alkotó beszédében először a szecesszió fogalmáról, elnevezéséről, kialakulásáról, értelméről és a festészetben betöltött szerepéről tartott egy tömör értekezést, mely a diákok számára különösen hasznos volt. Rátért arra is, hogy Nagyváradon igen sok szecessziós épületet újítottak fel, melyeknek kovácsoltvas elemeit örökítette meg festményein, megfelelő hátteret adva nekik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában