2024.05.15. 10:08
Kiállítást szerveznek Nagyszalontán
Illusztráció
Forrás: Pexels
Nemzetközi fotóművészeti kiállítást szerveznek Nagyszalontán a városnapok alkalmából május 31-én. A Tűz és Víz című tárlat négy fotográfiai egyesület – Békéscsabai Márvány Fotóműhely, Gyulai Székely Aladár Fotóklub, Aradi Foto Club, Nagyváradi Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesület – közös kiállítása, melynek célja bemutatni a Nagyalföldet körülölelő folyóinkat: a Kettős-Köröst délen, északon a Sebes-Köröst, melyek Hármas-Körösként egybefonódva beletorkollnak a Tiszába, majd összekötődnek a Marossal és végül egyesülnek a Dunával. „Folyóink földrajzilag összekötik azt a területet ahol élünk, alkotunk, dolgozunk. Ahol elődeink is éltek, alkottak, mint Arany János is, aki e tájon született Nagyszalontán” - olvasható a szervezők közleményében. A kiállítást a hajdúváros Székely László parkjában nyitja meg Török László polgármester, a tárlat június 9-ig tekinthető meg. A szervezők közleménye szerint a későbbiekben a kiállítást további négy városban is bemutatják, köztük Nagyváradon is.