Tervek

2024.06.04. 17:17

Megoldanák a magyar közösség tanügyi és szociális problémáit

Folytatódott az RMDSZ Fekete Sas-palotabeli székházában az a sajtótájékoztató sorozat, melynek keretében bemutatkoznak a városi tanácsosjelöltek.

P. Nagy Noémi

Biró Rozália RMDSZ-es polgármesterjelölt hangsúlyozta: a fő céljuk, hogy Nagyvárad egy élhetőbb, emberarcú és családbarát város legyen. Az összefogás listáját ezen prioritás mentén úgy állították össze, hogy minden terület, közösség le legyen fedve egy tapasztalattal rendelkező szakember által, hiszen a magyar közösség érdekeit csak magyar képviselet tudja felvállalni. Az oktatás, a kultúra és a szociális szolgáltatások területén összegyűjtött tapasztalataikat állítanák a közösség szolgálatába az RMDSZ kedden bemutatkozott városi tanácsosjelöltjei: Vad Márta, Bálint Beáta, dr. Marcu Ágnes és Bacsadi Gabriella.

Vad Márta, az Ady Endre Elméleti Líceum igazgatója elmondta: a legfontosabb a döntéshozatalban való magyar jelenlét minden szinten, hiszen csak így lehet képviselni és megvalósítani a magyar közösség érdekeit, elvárásait, beleértve a tanügyi problémákat is. Kiemelte: az évek során bebizonyosodott, hogy ha volt kihez fordulni, akkor közösen sok oktatásban felmerülő problémát meg tudtak oldani, és sok mindent meg tudtak valósítani. Példaként említette többek között a székelyhídi tanuszodát, több Bihar megyei és váradi iskola felújítását, köztük a váradi Ady Endre Líceumét is.
Bálint Beáta, a váradi Dimitrie Cantemir Általános Iskola aligazgatója a körzeti iskolákban működő magyar tagozatok megmaradásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy hat éve tölti be ezt a tisztséget, és ez idő alatt az iskola magyar diákjainak száma nem hogy csökkent, hanem növekedett is. Mint elmondta, célkitűzései közé tartozik, hogy a következő években a demográfiai adatok dacára megmaradjanak a magyar tagozatok a körzeti iskolákban, hiszen fontos, hogy a magyar szülők elérhető távolságban találjanak olyan oktatási intézményt, ahol anyanyelven tanulhatnak gyermekeik.

Dr. Marcu Ágnes csellóművész kiemelte: egy város életében fontos, hogy megoldódjanak az infrastrukturális, szociális problémák, de figyelmet kell fordítani a kultúrára és a művészetekre is. Hozzátette, fel kell karolni az alkotókat, a művészeti oktatást, hiszen egy városba a kultúra tud igazán életet lehelni.

Bacsadi Gabriella, az Élet Autizmussal Egyesület elnöke a fogyatékkal élő magyar emberek és családjaik problémájára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy egy olyan városban, ahol a szociális érzékenység alacsony, a szociális háló igen lyukas, és a hátrányos helyzetű emberek semmilyen támogatást nem kapnak az önkormányzat részéről, sok tennivaló van. A fogyatékkal élő magyar gyermekeknek és felnőtteknek szükségük van segítségre, olyan központokra, ahol megtalálják a helyüket. Ebben szeretnék segítséget nyújtani, kiállni mellettük, tette hozzá. Biró Rozália ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az önkormányzatnak kötelessége lenne támogatni a szociális problémákkal foglalkozó civil szervezeteket, partnerség kellene létrejöjjön közöttük. Ily módon a közösség kevésbé szerencsés tagjainak nyújthatnak segítséget, és így lehet igazán emberközpontú, családbarát város Nagyvárad, hangsúlyozta Biró Rozália.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában