Tárlat

2024.06.26. 15:16

Szürrealista portrékat állítottak ki a várban

Forrás: Facebok/Szent László Napok

Törő Enikő

Kékedi Ronald festő és grafikus egyéni kiállítását nyitották meg kedden délután a nagyváradi Szent László Napok keretében a vár M épületében. Az eseményt a Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület szervezte. Az egybegyűlteket Mészáros-Varga Erzsébet egyesületi elnök köszöntötte, majd átadta a szót Hegedűs Bernadettnek, az egyesület kreatív vezetőjének, aki a tárlatot méltatta. „Van sajátos stílusa, több művészeti ág is fellelhető az alkotásaiban. (…) Formailag az volt az első benyomásom, hogy eljött közénk egy modern kori Pablo Picasso. Megfigyelhetők a kubizmusra hajazó határozott vonalak, a geometrikus és szögletes formák” – hangzott el. A méltató szerint a szürrealizmus is érzékelhető a munkákon, majd dicséretét fejezte ki Kékedi Ronaldnak, amiért van bátorsága alkotni és stílusokat egybevonni. A továbbiakban Albert Ferenc nagyenyedi szabadúszó fafaragó is szólt néhány szót, akinek a kiállító művész az egyik felfedezettje.

Kékedi Ronaldtól megtudtuk: mintegy 12 év munkáját hozta el Nagyváradra. Kifejtette, hogy többnyire emberi portrékat mutat be ezeken, célja azt ábrázolni, hogy mi van az emberekben az „álarc” és a „maszk” mögött. 

A kiállítás megnyitóját koncert zárta, fellépett a No Cable Acoustic Ft. Bogi, hozzájuk csatlakozott Úr Csongor, a Stevie Ker együttes tagja.

Fotó: Törő Enikő

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában