Fotóművészet

2024.06.28. 07:30

Új helyszínen a Mezey Lajos Galéria

Forrás: Szent László Napok

Ciucur Losonczi Antonius

Paul Bock váradi származású, de jelenleg Kaliforniában élő fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás szerda délután a nagyváradi várban. Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület által megnyitott tárlat a Summit Agro Románia és a Körösvidéki Múzeum városi közgyűjtemény részlegével való partnerségben jöhetett létre. Ez az első olyan kiállítás, amely a fejedelmi palota második emeletére költözött Mezey Lajos Galériában kapott helyet, a Nagyvárad első fotóművészéről elnevezett galériában Paul Bock ötven, 2022-es indiai nyaralása során készített képe tekinthető meg.

Forrás: Szent László Napok

Cristina Puşcaş muzeológus köszöntötte az érdeklődőket. Tóth István kurátor, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület alapító-elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy tulajdonképpen egy vándortárlatról van szó, hiszen korábban már látható volt a román parlament épületében, Bukarestben. Az ott megtartott ünnepségen jelen volt Paul Bock is. Arra emlékeztek, hogy Románia és India 75 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot, majd a következő helyszínek az ungvári vár és a kisinyovi Történelmi Múzeum voltak. „Jelen kiállítás tulajdonképpen egy kulturális hidat képez három kontinens, Európa, Ázsia és Amerika közt, hiszen az Egyesült Államokban élő, de váradi származású Paul Bock Indiában készült alkotásait Romániában, Ukrajnában és a Moldovai Köztársaságban mutatták be”, fogalmazott a fotóművész. A Szent László Napok főszervezője, Zatykó Gyula is üdvözölt mindenkit, a vernisszázson a zenei momentumokról Thurzó Sándor József brácsaművész gondoskodott. A tárlatot július 25-ig lehet megtekinteni, hétfő kivételével naponta 10–18 óra közt. Ugyanakkor a Helyi Közszállítási Vállalattal (OTL) kötött megállapodás alapján a digitális képernyővel rendelkező tömegközlekedési járműveken vetítik ezeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában