Koncert

2024.07.01. 15:19

Fényerő-koncert – zenei különlegesség a nagyváradi Szent László Napokon

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Pikó Stefánia

Molnár Levente operaénekest már minden bizonnyal jól ismerik a nagyváradiak, ha másképpen nem is, de produkciói révén biztosan. Az idei Szent László Napok keretében, múlt csütörtökön egy igazán különleges koncertélményt nyújtott az érdeklődő közönségnek a nagyváradi vár fejedelmi udvarán. Az élmény azonban nemcsak zenei volt, hanem spirituális és mindenképpen közösségi is, hiszen a szerzemények között értékes gondolatokat, érdekes történeteket osztottak meg a színpadon fellépők a közönséggel.

Molnár Levente és zenekara egy figyelemreméltó vendéget is elhívott erre az alkalomra, aki nem volt más, mint Benvin Sebastian Madassery, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója. Több mint húsz éve él Magyarországon, keresztény missziósként tevékenykedve ismerkedett meg és szeretett bele a magyar kultúrába, abba a kulturális örökségbe, aminek jelentős részét köszönhetjük Szent Lászlónak. Megszólalásai során arra is kitért, hogy amikor először elérkezett Európába, az elképzelései ellenére a templomokban üres padokkal találta szemben magát, ami igen nagy csalódást okozott számára. A csütörtöki koncertnek többek között éppen az volt a célja, hogy a lelkiség megélésének közösségi élményét nyújtsák át a jelenlévőknek, hogy emlékeztessék a résztvevőket mindarra, amit a spiritualitás közös megélése nyújtani tud.
Benvin Sebastian Madassery történetei és a különleges zenei darabok valóban felemelő közösségi élményt nyújtottak, amelyből még az is kapott valami pluszt, aki csak véletlenül éppen arra járt, és megragadta a figyelmét a koncert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában