Ünnepség

2024.08.09. 12:39

Idén is jön a virágkocsi-karaván

Az idén két új helyszínre, Érkörtvélyesre és Érsemjénre is eljut augusztus 22-én a Debreceni Virágkarneválról Bihar megyébe átjövő virágkocsik karavánja.

Pap István

Először 2006-ban érkeztek meg Nagyváradra a Debreceni Virágkarnevál virágkocsijai, később ez a határon átnyúló együttműködés kiszélesedett, mert több éve már, hogy a virágkocsik nemcsak Nagyváradra, hanem Bihar megye más magyarlakta településeire is eljutnak. Így lesz ez ebben az évben is, jelentette be pénteken Borsi Imre Lóránt, a karavánt a debreceni Főnix Rendezvényszervező Zrt.-vel közösen szervező Partium Alapítvány kuratóriumi elnöke, Érsemjén község megválasztott polgármestere. A hagyományoknak megfelelően az augusztus 20-án Debrecenben zajló virágkarneválon felvonuló virágkocsik egy része, szám szerint négy érkezik el másnap, augusztus 21-én Nagyváradra, és augusztus 22-én indul tovább több Bihar megyei településre. A kuratóriumi elnök elmondta, hogy a karaván elmaradhatatlan darabja a magyar Szent Koronát ábrázoló virágkocsi, ugyanakkor az idei Bihar megyei karavánban látható lesz a Magyar Posta Zrt., a Debreceni Szakképzési Centrum, valamint Nagyvárad és Debrecen városok közös virágkocsija is. Az utazás végpontja Érsemjén lesz, ahol este hét órától lehet megtekinteni a virágokból készült alkotásokat, és a község népkertjében szabadtéri előadást is szervez a helyi önkormányzat, fellép majd a Bakator együttes, valamint az érmihályfalvi Nyíló Akác és az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport. Szabó József, az RMDSZ nagyváradi elnöke, a megyei karaván koordinátora kiemelte, hogy ebben az évben két olyan településre is eljut a virágkocsi-karaván, ahol eddig még sosem jártak: Érkörtvélyesbe és Érsemjénbe viszik el a virágkompozíciókat.

Összmagyar ünnep

A virágkocsik augusztus 21-én este hét óráig fognak Nagyvárad főterén állni. A váradi programot a Visit Oradea Egyesület szervezi, és még nincs meg a végleges forgatókönyv, ezért erről később lesz tájékoztatás. A Partium Alapítvány a megyei karavánt szervezi meg, és az már tudható, hogy a virágkocsik augusztus 22-én reggel indulnak Biharról és óránként lesz egy-egy megállójuk a településeken, ahol átlagban 20-25 percet fognak időzni. Szabó József hozzátette, hogy próbáltak minden településen olyan helyszíneket találni, ahol a virágkocsik nem akadályozzák a forgalmat, de hozzátette, hogy a kocsik főúton történő vontatása óhatatlanul torlódásokat fog okozni. Mind Szabó József, mind pedig Borsi Imre Lóránt kiemelték azt, hogy nagy esemény és fontos élmény a virágkocsik karavánja. „A határokat szeretnénk nyitogatni. Ez egy összmagyar ünnep, hogy megint megérkezik ide is a szent korona, ha csak virágkocsi formájában is, de fontos üzenet ez, hogy az anyaország és a külhoni magyarság együtt ünnepel” – fogalmazott Borsi Imre Lóránt. Szabó József a maga során hozzátette, hogy az eseményről további információkat tudhatnak meg az érdeklődők a Bihar megyei RMDSZ Facebook-oldalán.

A karaván útvonala

A virágkocsi-karaván augusztus 22-én a következő településeken áll meg az alábbi időpontokban és helyszíneken: 

  • 8:00 óra, Bihar, a rendőrség előtt; 
  • 9:00 – Paptamási, a polgármesteri hivatal előtt; 
  • 10:00 – Biharfélegyháza; 
  • 11:00 – Bihardiószeg, a Zichy kastély előtt; 
  • 12:00 – Csokaly, a 28. szám előtti utcaszakaszon; 
  • 13:00 – Székelyhíd, a központi park melletti kis utcán; 
  • 14:00 – Kiskereki, a községháza előtt; 
  • 15:00 – Ottomány, a kastély előtt, valamint a szalacsi úti betérőnél; 
  • 16:00 – Értarcsa, a polgármesteri hivatal előtt; 
  • 17:00 – Érkörtvélyes, a református templom melletti kis utcában; 
  • 18.00 – Érmihályfalva, a főtéren; 
  • 19:00 – Érsemjén, a Népkertben. 

A virágkocsik este kilenc órakor indulnak vissza Érmihályfalván keresztül a nyírbátori határátkelő felé. A virágkocsi-karavánt a Bethlen Gábor Alap támogatja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában