Tárlat

2024.08.24. 10:15

Kiállításmegnyitó: Történetek a híd alól

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Temesvári Interart Triade Alapítvány szervezésében Ioan Aurel Mureșan festőművész Történetek a híd alól című egyéni kiállításának a nyitóünnepségét tartották pénteken este a püspöki palota második emeletén.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius

A 80-as évek alkotói nemzedékéhez tartozó Ioan Aurel Mureșan a Nagyváradon is erőteljesen megnyilvánuló 35-ös Műhely (Atelier 35) tagjaként kezdte pályafutását. Első kiállítását 1981-ben nyitotta meg, a munkássága tehát több mint négy évtizedet ölel fel.

Az érdeklődőket Lakatos Attila, a püspökség kulturális referense köszöntötte. Böcskei László megyés püspök örömének adott hangot, hogy folytathatják az együttműködést a temesvári Triade Alapítvánnyal, mely kötődik a sokak által tisztelt Jecza Péter életéhez és tevékenységéhez. Megjegyezte: Ioan Aurel Mureșan munkáit sokan ismerik és értékelik, ezért jó, hogy több hónapon keresztül Váradon is gyönyörködhetünk bennük.

Fotó: Alexandru Nițescu

Dr. Ramona Novicov művészettörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy a Történetek a híd alól felfedezésre váró sorozatát szakaszokban álmodta meg a művész, aki játékosan nyitva hagyott számunkra egy utolsó nagy kérdést: ki volt az a mester, akivel a „túlpartra” érkezése előtt utolsóként párbeszédet folytatott. Mindegyik képen jelen van ez a túlsó part. Változatlan, sötét és félelmetes, ami miatt az alakok csak óvatosan merészkednek a háborgó vízbe. Ugyanakkor elérhetetlen hidak és látomásokkal teli égboltok vetnek árnyékot rájuk. Éppen ezért az arctalan figurák nem is nagyon távolodnak el a békés parttól, inkább csak csónakokba zsúfolódva szállnak vízbe. Egyetlen festményt kivéve, amely maga is kétértelműen jeleníti meg a szereplőit, senkinek sincs hozzáférése a hídhoz. Az események a köztes térben, az örvénylő, háborgó vízben, a szűk szorosokban zajlanak. Senki sem jut a fenti térbe, a felső perspektíva meg sem jelenik a festői koncepcióban, még csak egy madár sem repül át a sötétség felett. A híd alatti világ egy moralitások, előítéletek és következmények nélküli világ. Abszurd módon mégis megfigyelhető egy öröm, „egy boldog elhagyatottság” az egyes szereplők gesztusaiban, akik egy másik dimenzióhoz, a megtalált boldogság és az újjászületés világához tartoznak. A két „film” azonban sorsszerűen egymásra tevődik, mert ugyanoda vezet, és ugyanott ér véget, magyarázta a műkritikus.

Fotó: Alexandru Nițescu

A továbbiakban Sorina Jecza kurátor beszélt Ioan Aurel Mureșan alkotói korszakairól, úgy fogalmazva, hogy „most a kör bezárult”, hiszen a festő annak idején Nagyváradon, a 35-ös Műhely tagjaként kezdte karrierjét. A 2022–2023-as év az alkotás terén bőséggel ajándékozta meg a művészt. Ekkor született hatalmas lélegzetvételű műve is, a Történetek a híd alól, amelyet a sürgős közlési vágy, a Megalos Aselinos ciklus megfestése szakított meg, s amelyet „az újrakezdés, a bűnbeesés előtti ártatlanság megtalálása, az ígéret földjére való visszatérés jellemzett”, fejtette ki Sorina Jecza.

Fotó: Alexandru Nițescu

A vernisszázs keretében bemutatták Ioan Aurel Mureșan Povestiri de sub pod / Stories from Under the Bridge című kétnyelvű kiállítási katalógusát is, a művész 11 elégiájával, mely a Triade Alapítvány gondozásában látott napvilágot. A 11 elégia – Balla Tünde fordításában – magyarul is elolvasható a tárlat helyszínén, az időszakos kiállítás pedig 2024. augusztus 23. és 2025. február 23. között látogatható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában