Beruházás

3 órája

Aláírták a finanszírozási szerződést a Sztaroveszky út felújítására

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség aláírta a Sztaroveszky (Magheru) út felújítására, a Körös áruház előtti közúti aluljáró megépítésére és tíz elektromos busz beszerzésére vonatkozó finanszírozási szerződést.

Forrás: PMO

ERDON-összeállítás

Nagyszabású korszerűsítésen esik át a nagyváradi Sztaroveszky (Magheru) út, a munkálatok finanszírozási szerződését most írták alá, tudatta közleményében a váradi polgármesteri hivatal, mely jelezte azt is, hogy a pályázatot a városháza Nemzetközi Finanszírozású Projektek Menedzsment-igazgatósága fogja benyújtani. A felújítás a Körös áruház és a Baross/Dacia híd előtti közúti aluljáró közötti útszakaszt érinti majd. A Körös áruház előtt is építenek egy közúti aluljárót, külön sávot hoznak létre a villamosok és buszok számára. Az útburkolatot is felújítják, a gyalogosfelületeket és a járdákat pedig kibővítik. A beruházás műszaki terve elkészült, hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást. A megvalósítási időszak 22 hónap a munkálatok megkezdésétől számítva. A kivitelezés várhatóan 2025-ben kezdődik el. A projekt becsült költségvetése 131.922.843 lej, ebben az összegben benne van a tíz elektromos busz ára is. A vissza nem térítendő uniós támogatás 79.447.232 lej.
A közúti aluljáró teljes hossza 340 méter lesz, az egyik lehajtó hossza 128, a másiké 110 méter. Magának az aluljárónak a hossza 102, a magassága pedig 4,50 méter lesz. Felújítanak 928 méternyi villamossínt és kihelyeznek 86 oszlopot a felsővezeték kitámasztására.

Ugyanennek a projektnek a részeként felújítják a Sztaroveszky úton lévő kis teret, korszerűsítik a villamos- és buszmegállókat, helyreállítják a közműhálózatot, valamint utcabútorokat, szemeteseket és kerékpártárolókat helyeznek ki. A villamos felsővezetéket és a világítóoszlopokat is kicserélik. A Körös áruház előtt a Fő utca és a Sztaroveszky út találkozásánál épül meg a közúti aluljáró. A projekt keretében beszereznek tíz darab, egyenként 12 méteres elektromos buszt is. A közlemény emlékeztet arra, hogy az önkormányzat összesen harminc elektromos buszt fog vásárolni; a másik húsz busz beszerzését a nagyállomás, valamint a Vitéz–Körös utcák kereszteződésében épülő aluljárók finanszírozási szerződésének alapján vásárolja meg a város. A két említett projekt finanszírozási szerződésének aláírása októberben várható. Ezek a buszok lesznek az első teljesen elektromos meghajtású járművek, amelyeket a Helyi Közszállítási Vállalat üzemeltet. Az alacsony padlózatú járművekben a meleg évszakban légkondicionálást, télen fűtést biztosítanak. A buszokon mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyek lesznek, illetve mindegyik jármű középső ajtajánál rámpa is lesz a számukra. A buszok audiovizuális utastájékoztató rendszerrel, utasszámlálóval, illetve biztonsági kamerákkal lesznek ellátva.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában