Felvidéken kirándultak a partiumi magyar nyugdíjasok

Erdei Ferenc

A lelkes, 54 fős, kalandra vágyó „fiatalos” csapat hétfő reggel 7 órakor indult a csodálatosnak ígérkező kirándulásra. Kora délután érkeztünk meg utunk első állomására, Kassára, mely 250.000 lakosával Szlovákia második legnagyobb városa. Itt már várt ránk a pozsonyi magyar idegenvezető.
A magyarok első említése a városban 1230-ból való. A tatárjárás után IV. Béla magyar király németeket telepített ide. Európában elsőnek e városnak volt saját címere, ezt I. Lajos királytól kapta. A város ekkor német többségű volt, de nagy számban éltek itt magyarok és szlávok is. Gyors fejlődésnek indult, mert a Magyarországot Lengyelországgal összekötő út mentén fekszik, tágabb értelemben a Balkánt az Északi tengerrel összekötő útvonalon. A XVII. században a Rákóczi család birtokába került. Sajnos napjainkban már csak a lakosság 3,5% vállalja magyarságát. A város központja gazdag magyar vonatkozású épületekben, szobrokban. Emblematikus épülete a Szent Erzsébet dóm, gótikus katedrális, méretében a párizsi Notre Dame-hoz hasonlítható. 1380-ban kezdték építeni, Nagy Lajos uralkodása idején. Mátyás király sokban támogatta az építkezést, mai formáját 1896-ban kapta, második tornyát máig nem fejezték be. Végakaratának megfelelően 1906. október 29-én a katedrális ez alkalomra kialakított kriptájában helyezték el II. Rákóczi Ferenc Konstantinápolyból hazahozott földi maradványait.
A városban olyan épületeket csodálhatunk meg, mint az Andrássy palota, a XIV. századi, mai formáját 1724-ben kapó ferences templom, a Szent Mihály kápolna, a kéttornyú, 1681-ből való premontrei Szentháromság-templom, az Állami Színház – ebben az épületben tartották meg 1833-ban a Bánk bán ősbemutatóját –, a 45 méter magas, 1557-ben épült Szent Orbán-torony. Az ízlésesen felújított belvárosban található az 1723-ból való Szűz Mária pestisoszlop és szoborcsoport, az épület, amelyben Bethlen Gábor tartotta lakodalmát 1626-ban, a zenélő szökőkút. A belvárosban emléktábla van elhelyezve olyan személyiségeknek, mint Bocskai István, Bethlen Gábor, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Márai Sándor. Egy kis téren áll 2004 óta a város szülöttének, Márai Sándornak egész alakos szobra. A város polgárai emléket állítottak egy egész alakos szoborral az évtizedeken át az utcán alkotó festőművésznek, Jakoby Gyulának. A látogatók elől elzárt területen van egy különleges, név nélküli mellszobor, Esterházy János jeles felvidéki magyar politikusról van szó. A szlovák állam koholt vádak alapján elítéltette, és mivel ezt eddig nem sikerült hatályon kívül helyezni, ezért a neve helyett a börtönben eltöltött napok száma szerepel a szobor talapzatán: 7832. 

A református templom mögött, a Hóhér bástya udvarán áll az a kétemeletes épület, amely a Márvány-tenger partján lévő rodostói ház elég hű utánzata, ahol II. Rákóczi Ferenc 1720 és 1735 között száműzetésben élt és halt meg. A ház építését 1908-ban határozták el, 1943 és 1945 között kivitelezték, 1991-ben nyitották meg a nagyközönség számára. Előtte van felállítva a nagyságos fejedelem egészalakos bronzszobra, a talapzatán latin nyelven a jelmondattal: „Istennel a hazáért és a szabadságért”. Mivel hétfő volt, a múzeumlátogatás elmaradt, de erre szerdán sort kerítettünk. Fáradtan érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Krasznahorka melletti Várhosszúrétre, a Jozefína panzióba, ahol szívélyes fogadtatásban részesültünk.
Kedden kora reggel indultunk az 1346 méter magasságban lévő Csorba-tóhoz. A tó a már nem létező gleccser elolvadásából származik, a területe 20 hektár, legnagyobb mélysége 20 méter. A víz hőmérséklete alacsony, fürdésre nem alkalmas. A Magas Tátra lábainál fekszik, nincs se ki-, se befolyója. Szentiványi József említette először 1901-ben. A tó partjáról lenyűgöző a kilátás a Magas Tátra bérceire, valóságos turistaparadicsom ez a vidék, mind nyáron, mind télen.
Utunk következő állomása Lőcse (Levoca) volt. Ez a 14.000 lakosú város a Lőcse patak mentén fekszik, a XII. században szász erőd, 1323-ban szabad királyi város volt. A felvidéki reformáció központja. A XVII. században két tűzvész is pusztította. 1672-ben jezsuita gimnázium nyitotta meg kapuit. Sokak szerint e városban van a legszebb gótikus templom, az 1245 és 1345 között épült Szent Jakab. Egyedi a 18 méter magas, fából készült oltára, Lőcsei Pál mester alkotása. A régi városháza a XV. században épült, 1615-ben átépítették, 1865-ben kapta meg mai formáját. A város nevének hallatán az embernek két dolog jut azonnal eszébe: Mikszáth Kálmán utolsó regénye, a Fekete város, és Jókai Mór regénye, a Lőcsei fehér asszony.

Közép-Európa egyik legnagyobb vára, 1993-tól a világörökség része, a 634 méter magas mészkősziklára épült Szepesi vár egy kis kapaszkodóra kényszeríti a látogatóit, de a látvány kárpótolja a fáradtságot. Már i. e. a II. században erőd volt a sziklán, ez az első századokban elpusztult. A mostani várat a XI. század végén kezdték építeni, a XIII. században bővítették a felső résszel. IV. Béla 1249-ben ajándékozta a szepesi püspöknek, ez az adományozólevél az első írásos említése a várnak. A XIV. században kibővítették az alsó és felső udvarral. 1464-ben Mátyás király a Szapolyai családnak ajándékozta, itt született Szapolyai János, az utolsó magyar király, a Habsburg-házi királyok előtt. 1531-ben a Thurzó, majd később a Csáky család birtokába került. A XVIII. század elején elkezdődött a vár pusztulása, csak egy kis helyőrség maradt. 1780-ban a helyőrség tagjai pálinkát főztek a vár pincéjében, ez belobbant, és az egész építmény leégett, sok várfal is leomlott. A XX. század közepén kezdődtek a felújítások, ezek most is tartanak.

Szerdán a Gömör-Szepesi érchegyek lábánál, a Sajó völgyében folytattuk kirándulásunkat, így érkeztünk a reggeli órákban Betlérbe, az Andrássy kastélyhoz, melyet a XVIII. század elején kezdtek építeni gótikus stílusban. Könyvtárát 1790-ben Andrássy Leopold alapította. Több mint 14 ezer kötetet tartalmaz 15 nyelven, köztük ősnyomtatványokat. 1792 és 1795 között klasszicista stílusban átépítették és 100 hektáros parkkal vették körül. Az angolkert ma 57 hektáros. Barokkos stílusát az 1880-as években nyerte el Andrássy Manó (a vasgróf) idején. 1945-ig az Andrássyak lakták. Ez a kastély az egyik legjobban megőrzött örökség, ma múzeum, korabeli bútorokkal, képtárral, fegyver-, porcelán- és üveggyűjteménnyel, vadásztrófeákkal.

A Szlovák Karszt Nemzeti Parkban a Fekete patak forrása várt bennünket az 1951-ben felfedezett folyóvizes Gombaszögi forrásbarlanggal. A barlang hossza 1525 méter, ebből oda-vissza 530 méter látogatható. Különlegességét a szalmacseppkövek ezrei jelentik, ezek fehér színűek, hosszúságuk a néhány centimétertől a két méterig változik, vastagságuk valóban a szalmára emlékeztet. Csodálatosak a barlang falai, hasadékai, az alumínium-oxid fehér és a vasoxid vörös színe keveredik és különleges színárnyalatokat hoz létre, ezt fokozza a mesterien megoldott megvilágítás. A barlang a világörökség része és 1955-től látogatható.
Kirándulásunk utolsó állomása az Andrássy Mauzóleum Krasznahorkaváralján, látótávolságra Krasznahorka várától. A vár ura, Andrássy Dénes építette 1904-ben felesége, Franciska számára. Szecessziós, rotundaszerű építmény. Építésénél nem fukarkodtak a pénzzel, a világ különböző márványbányáiból hozatták a legjobb minőségű anyagot. A bejárat fölött van az Andrássy család címere. Belül található két, carrarai márványból faragott szarkofág, rajtuk Andrássy Dénes és Franciska portréja. A térhatású oltárkép Szent Franciskát ábrázolja, arcát a feleségéről mintáztatta, 6000 színes márványdarabból áll.

Szerda délután, a visszaindulás előtt még megtekintettük Kassán a II. Rákóczi Ferenc emlékmúzeumot, mely látogatás hétfőn elmaradt.
Tartalmas, élményekben gazdag három napot töltöttünk Felvidéken. A kirándulás sikeréhez nagyban hozzájárult a kirándulócsapat fegyelmezettsége, Székely Hajnal és Szilágyi Ibolya szervezői munkája, Bodóczi Erzsébet irodalmi közreműködése, a pozsonyi magyar idegenvezető felkészültsége és testalkatához mérhető humora, nem utolsó sorban Szabó Sándor buszvezető türelme és szakmai tudása.