Az amerikai elnökválasztásokról az MCC-nél

Ciucur Losonczi Antonius

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) nagyváradi képzési központjának szervezésében zajlott múlt szerdai eseményen Nagy Tímea Zita, az MCC képviselet-vezetője köszöntötte az érdeklődőket a római katolikus püspöki palota alagsorában működő FIX rendezvényteremben. Az amerikai alkotmány megszületésével kezdte expozéját Hahner Péter történész. Mint kifejtette, 1787-ben Virginia állam javaslatára összeültek Pennsylvania fővárosában, Philadelphiában, és májustól szeptemberig a tizenhárom államból tizenkettőnek a küldöttei arról vitatkoztak, hogyan lehet módosítani a konföderáció cikkelyeit. Végül úgy döntöttek, hogy egy új alkotmányt dolgoznak ki. „Az eredmény pedig megdöbbentő lett, hiszen máig ennek alapján működik az USA, néhány későbbi (26) kiegészítéssel, de a lényegén azóta se változtattak. Olyan, mintha mi a II. József idejében összeállított Alaptörvényt alkalmaznánk” – magyarázta. Hozzátette: hogy ennek mi a titka, nem tudja. „Arra gyanakszom, amit az államférfiak közül mondott valaki: »Csak a tapasztalat vezéreljen bennünket, mert az ész félrevezethet. Nehogy a tökéletest vagy az ideálist hozzuk létre, hanem inkább a működőképest«”. Majd arról vitatkoztak, hogy milyen legyen a képviselet, s végül kompromisszumra jutottak. A rabszolgaság viszont kényes kérdés volt. Számukra a nemzeti egység összekovácsolása jelentette a prioritást, nem a rabszolgaság erkölcsi ügye, úgyhogy ezt a kérdést „pillanatnyilag”, pontosabban húsz évig félresöpörték – közölte a meghívott.

Arról is beszélt Hahner Péter: a demokrata jelző az 1820-as évekig nem volt pozitív az Egyesült Államokban, mivel az anarchistákat, a csőcselék uralom híveit nevezték így. Fokozatosan alakult ki a mai úgymond kétpártrendszer az USA-ban, és az előbb említett ok miatt, az első két nagy párt a föderalisták és a republikánusok voltak. Az évtizedek során aztán úgy alakult, hogy mindig volt egy olyan csoport, amelyik a bennfentesek, a többségiek, a gazdaság kedvezményezettjeinek az oldalán áll, míg a másik a kiváltságok ellen harcolva helytelenítette a gazdagok támogatását. Az 1830-as évektől a demokraták és a wigek alkották ezt a párost, majd utóbbiak az 1850-as években beolvadtak az új republikánus pártba, s azóta váltakozik a demokrata és a republikánus elnökség. Általában a hátrányos helyzetűek, a nők, a színesbőrűek, a katolikusok és a liberálisok a demokratákra szavaznak, míg a protestánsok, a konzervatívok és a gazdaság kedvezményezettjei inkább a republikánusokra. „Vannak vicces szabályok, szellemes meghatározásai is e két pártnak: a republikánusok rovarirtókat hívnak ki a svábbogarak ellen,  a demokraták inkább rájuk lépnek. A demokraták terveznek valamit, majd hatalomra kerülve egészen mást hajtanak végre, miközben a republikánusok a nagyszüleik terveit ültetik gyakorlatba” – mondta a történész.

Arra is felhívta a figyelmet Hahner Péter: az első államfőnek, George Washingtonnak köszönhető, hogy soha nem került be az amerikai hagyományok közé a diktatórikusan megragadott és gyakorolt hatalom a haza érdekében, ezért végtelenül fontos a szerepe a történelemben. Abraham Lincoln pedig „nagyjából mint egy magányosan felnövő erdei gyermek” kezdte a pályafutását, s öntevékenyen lett ügyvéddé. Az 1880-as választást egy bizonyos James A. Garfield nevű, tisztességes, de jelentéktelen politikus nyerte. Neve valószínűleg feledésbe merült volna, de két ok miatt nem így történt. Az egyik, hogy róla nevezte el Jim Davis rajzoló a közismert, kövér, lusta, vörös macskát, a másik pedig, hogy csak néhány hónapig kormányozhatott, mivel ő volt a második amerikai elnök, akit meggyilkoltak. Az 1888-as választás pedig azért emlékezetes, mert ez volt az első alkalom, amikor valaki az elektori rendszernek köszönhetően lett elnök, bár a riválisára több ember szavazott.

Az ismertebb 20. századi elnökökről is beszélt az előadó. Franklin D. Roosevelt szerinte azért a legsikeresebb a három nagy közül (a másik kettő Washington és Lincoln), mivel nemcsak egy háborúból hozta ki győztesen az országot, hanem egy gazdasági válságból is. Máskülönben neki tulajdonítható az a híres mondás, miszerint „nem elég megnyerni a választást, utána rá kell ülni az urnára”.  J. F. Kennedyt viszont hiába tartják úgy számon az átlagemberek, mint a valaha élt legnagyobb amerikai elnököt, a történészek csak a „futottak még” kategóriába sorolják őt. „Különösebb politikai siker nem fűződik a nevéhez. De hát szép volt és fiatal, s ez rendkívül megnyomta a tekintélyét és a mítoszát” – fogalmazott Hahner Péter.

A rendezvényen továbbá szó esett arról is, hogy miért keddi napon szavaznak az amerikaiak, az állami intézmények székhelyei miért nem a legnagyobb városokban találhatók, és miért a szamár a jelképe a demokratáknak.