Park

2 órája

Hamarosan elkészül a park Biharpüspökiben

Forrás: Ebihoreanul

ERDON-összeállítás

Befejezéséhez közeledik a Biharpüspökiben lévő Rectorului utcai park kialakítása. A kivitelező már kiépítette az esővízelvezető csatornát, a vízvezeték-hálózatot, beleértve az öntözőrendszert is, megépítette az éjszakai megvilágítással ellátott multifunkcionális sportpályát, telepítette a játszótéri eszközöket és parkosította a zöldterületet. A projektnek megfelelően a parkban többféle fát ültettek el, például juharfákat, magnóliákat, nyírfákat, hársfákat. „Jelenleg a kivitelezőnek be kell fejeznie a rtekortán burkolatú futópályát, le kell öntse a kopóréteget. Ha nem esik az eső, és tud dolgozni, akkor a hét végére lezárulhatnak a munkálatok” – mondta a Bihoreanul hetilapnak Sebastian Marchiș, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal műszaki igazgatója.

A Rectorului utcai park 4000 négyzetméteren terül el. Az építkezés megkezdése előtt a helyén mintegy 2500 négyzetméternyi elhanyagolt terület volt, 1500 négyzetméter pedig két épület lebontásával szabadult fel. A terület szanálása 2023 nyarán fejeződött be, ekkor kezdődtek meg a tereprendezési munkálatok, melyeket a Dumexim cég végez. A beruházás költségvetése 1,4 millió lej.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában