Zoo

2024.10.10. 11:36

Megtartották az örökbefogadó szülők napját az állatkertben

Ismét megtartották az örökbefogadó szülők napját a Nagyváradi Állatkertben az elmúlt hétvégén.

Forrás: Nagyváradi Állatkert

ERDON-összeállítás

A barátságtalan időjárás ellenére nagyon sokan eljöttek a már hagyományosnak számító találkozóra, amit 18. alkalommal szerveztek meg. Ezúttal is sok vendég távolról érkezett, például volt aki 15 órát utazott vonattal Bukarestből, csak azért, hogy néhány órát eltöltsön az örökbe fogadott állat társaságában. 

Jelenleg a váradi állatkert örökbefogadási programjában 60 személy vesz részt Nagyváradról, Temesvárról, Nagybányáról, Aradról, Zilahról, Kolozsvárról, Brassóból és Bukarestből. A résztvevők közül van aki három, négy, de akár öt állatot is örökbe fogadott. A legnépszerűbbek a kapibarák, a szibériai tigrisek, a szurikáták, a makik, az oroszlánok, a farkasok, a szamarak és a pónik.

Az örökbefogadás díja egy évre magán személyeknek 200 lej, a cégek esetében pedig 500 lej. Az örökbefogadó szülők a bizonyítvány mellett ajándékmágnest kapnak, egy évig havonta egyszer ingyen léphetnek be az állatkertbe és egy névvel ellátott mágnest is kihelyeznek a bejáratnál levő táblára. Továbbá részt vehetnek az évente kétszer megszervezett (április utolsó és október első szombatján) örökbefogadó szülők napján, ahol közelebbről is megismerkedhetnek az állatokkal, részt vehetnek az eledelük elkészítésében és bizonyos állatok esetében az etetésben is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában