Ünnepség

2 órája

Tanévnyitó ünnepséget tartottak a szakkollégiumban

A Collegium Varadinum egyetemi programjának tanévnyitó ünnepségét tartották pénteken este a római katolikus püspöki palota alagsorában működő FIX rendezvényteremben.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius 

Igei köszöntővel kezdődött a Collegium Varadinum 2024/2025-ös tanévnyitója. Dénes István Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese a Hegyi beszéd alapján hangsúlyozta: Jézus „Ti vagytok a Föld sója” kijelentése önvizsgálatra kell késztessen bennünket, arra, hogy minden lehetőséget kihasználjuk a tanulásra, hogy formálódjunk, jobbak, másabbak legyünk. És ahogyan a só szemcséi egymáshoz tapadnak, fogadjunk el azt, hogy közösségben lenni jó, mert így tölthetjük be igazi rendeltetésünket. Ugyanakkor pedig, miként a só ízesít, tartósít és gyógyít, mi is váljunk ízfokozókká a világban, bemutatva azt, hogy van értelme küzdeni, tanulni, kínlódni, mások javára lenni, mert ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye. És mentsük át az értékeket az utókornak, gyógyítsuk az emberi kapcsolatokat, nem megfeledkezve arról, hogy saját erőnkből hosszú távon erre nem vagyunk képesek, ezért szükségünk van Isten segítségére, javasolta a KREK főjegyzője.

 

Böcskei László római katolikus megyés püspök azt tanácsolta a fiataloknak: higgyék el azt, hogy ügyesek, értékesek, fontosak és ők jelentik a jövőt. Útravalóként arra hívta fel a figyelmet, hogy Rómában elkezdődött a 16. rendes püspöki szinódus második szakasza, melyet Ferenc pápa kezdeményezett, mert ráérzett arra, hogy valamit változtatni kell azért, hogy a mi létezésünk hiteles legyen. Ennek a feladatnak pedig három kulcsszava van: a kommunió, vagyis a közösségben levés; a participáció (a részt vállalás, hogy „ne legyünk csupán statiszták az élet utcáján”), és a misszió - azaz, hogy teljesítjük a küldetésünket, melyet Istentől kaptunk.

Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke is a közösségépítés fontosságát húzta alá beszédében. Ugyanakkor azon meggyőződésének adott hangot, hogy a legfőbb eszköze az előre haladásnak a tudás, mert mindig van hely egy jobbra, és tanulással lehetünk jobbak annál, amik vagyunk most. 

Demeter Katalin konzul (Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa) jelezte, hogy az edukáció eredeti latin jelentése: vezetni. Azt a gesztust idézi fel, amikor egy felnőtt kézen fogja a gyermeket, és mutatja neki az utat. Bevezetés a felnőttek világába, s ezáltal a társadalom értékeibe, szabályaiba, elvárásaiba. Az oktatásnak azonban nem csak gazdasági haszna van, hanem az önálló életvitelre is fel kell készítse a fiatalokat az Alaptörvény szellemiségének megfelelően. Tőtős Áron, a Collegium Varadinum elnöke a szakkollégium működését érintő újdonságokra hívta fel a figyelmet, úgymint a megreformált képzési rendszer, a gyakorlati műhelyek meghirdetése, a Varadinum Tudományos Mentorprogram, vagy a Lorántffy és a Szent László iskolákkal való együttműködés a környezettudatos nevelés jegyében.

Az egybegyűlteket üdvözölte még Snejder Sára Ildikó, az újvidéki Európa Kollégium Egyetemista Központ igazgatója és Voda Zsófia, a felvidéki Pozsonyi Magyar Szakkollégium vezetője is. Az ünnepségen többször is fellépett a nagyváradi diákokból verbuválódott Logaritmus együttes (Kiss Adrienn - ének, Gál Zoltán - gitár, ének, Márkus Zoltán - billentyűk, Bruncsák Mátyás - dob).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában