Október 23.

2 órája

Váradon ünnepeltek a biharkeresztesiek

Nagyváradra látogatott az október 23-i nemzeti ünnepünkön egy csoport a határ túloldaláról a biharkeresztesi Volens Egyesület szervezésében.

Ciucur Losonczi Antonius

A határhoz közel élő magyarországi civilek délelőtt megkoszorúzták Arany János szobrát (október 22-én volt a költő halálának évfordulója), majd Mihálka Nándor régész kalauzolta őket a belvárosban: a Szent László téren, a várban, a Bémer téren, valamint a Sétálóutca egy szakaszán.

A Volens szó jelentése: akarni, mely az egyesületet alapító tagok tenni akarását tükrözi a minket körülvevő közösségekért, a gyökereinkért, a bihari térségért, a magyar kultúráért, a testi-lelki fejlődésért. Ugyanakkor pedig egy mozaikszó is, a vonz, lendít, segít rövidített változata. Az egyesület nonprofit szervezetként 2020 óta működik, de a biharkeresztesi bejegyzés előtt is összefogtak már, illetve a tizennégy alapítótag közül többen korábban is vállaltak önkéntes munkákat máshol. Ők Biharkeresztesen és Ártándon élnek, de romániai magyar gyökerekkel rendelkeznek. 

Arany Jánosról egyébként egy ideje minden évben megemlékeznek. Az ötlet abból fakadt, hogy számos más településhez hasonlóan Biharkeresztesen is utca van róla elnevezve, illetve egy faragvány is a költőnek állít emléket, amit a helyiek csak úgy emlegetnek, hogy Arany János pad. Az egyik évben a művelődési házban ünnepeltek, tavaly pedig Nagyszalontára kirándultak. Október 23-a munkaszüneti nap Magyarországon, ezért rendezték az idei emléktúrát ekkor, és nem 22-én, vagyis a pontos évfordulón – tudtuk meg a résztvevőktől.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában