2024.11.27. 09:36
Újvidéken nyílt kiállítása Tóth István fotóművésznek
Fotó: Fórián Andrea
Ciucur Losonczi Antonius
Az újvidéki magyar művelődési ház galériájában Elkapott pillanatok címmel nyílt egyéni kiállítása Tóth István nagyváradi fotóművésznek november 25-én, hétfő este nagy érdeklődés közepette. A vernisszázson jelen volt az alkotó felesége, Tóth Magdolna, valamint több neves szerbiai fotóművész – Djorje Vukiceniv, Dusa Zikic és Branislav Brkic (utóbbi a Szerbiai Fotóművészek Egyesületének elnöke) –, a kiállító régi barátai. A megjelenteket a házigazda intézmény képviseletében Hanák Ildikó köszöntötte, aki miután bemutatta Tóth Istvánt, arról beszélt, hogy a vándorkiállítás első helyszíne 2021 nyarán Nagyvárad volt a fotóművész 70. születésnapja alkalmából, majd következtek lengyelországi, romániai, ukrajnai és magyarországi galériák. Szerbiában korábban Szabadkán és Óbecsén nyíltak tárlatok. Az alkotások a fotóművészet történetének három fejlődési szakaszában készültek analóg és digitális technikával, illetve okostelefonnal, és egy reprezentatív fotóalbum is megjelent ezekről.
A továbbiakban Lennert Géza fotóművész, az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület (AIEFA) és Kárpát-medencei Magyar Fotográfiai Társaság (KMFT) tagja felidézte, hogy több mint három évtizedes barátság fűzi Tóth Istvánhoz, majd értékelte a látottakat. Végül Tóth István mutatta be az Euro Foto Art Kiadó gondozásában, a Summit Agro Románia támogatásával megjelent fotóalbumot. A zenei pillanatokról Thurzó Sándor József brácsaművész, a Sola Fide Kulturális és Közösségi Egyesület tagja gondoskodott. A kiállítást december 15-ig lehet megtekinteni, a következő helyszín Belgrád lesz.