3 órája
Fokozott figyelemre intenek a Superman-kihívás miatt
Újabb életveszélyes kihívás terjed az interneten, ami miatt már több tíz fiatalt szállítottak kórházba kisebb nagyobb sérülésekkel.
Forrás: Shutterstock
ERDON-összeállítás
Több kamasz esett áldozatául a Superman-kihívásnak, ami számos elődjéhez hasonlóan a TikTokról indult. Az úgynevezett Superman-kihívás lényege, hogy a gyerekek előre tartott kézzel, a földtől elrugaszkodva vetődnek, társaik pedig kifogják és visszalendítik őket. Sok esetben azonban leejtik a vetődőt vagy hagyják leesni, rendszerint ilyenkor történnek a sérülések. Országszerte érkeztek bejelentések a kihívás miatt megsérült gyerekekről, akiket törések és más súlyos sérülések miatt kellett kórházba szállítani és megműteni. Épp ezért a Bihar Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatót küldött ki a hatásköre alá tartozó iskoláknak, amelyben arra kérik a tanárokat, hogy fokozottan figyeljenek a diákokra, főleg a szünetekben, illetve az iskolán kívüli oktatási tevékenységek során. A tanfelügyelőség közleményében tájékoztat, hogy fontos a tanárok és a szülők tájékoztatása a fiatalok körében tapasztalható jelenségről, illetve az ilyen jellegű kihívásokkal járó kockázatokról. Az iskolák vezetőinek és a tanároknak fontolóra kell venniük a jelenség megelőzéséhez szükséges intézkedéseket is, annak érdekében, hogy az iskolai környezetben ne fordulhassanak elő ilyen incidensek – áll a közleményben.
Illusztráció