Népszokások adventtől vízkeresztig

P. Nagy Noémi

– Az ünnepvárás manapság már november elején elkezdődik. Nyilván ennek hátterében kereskedelmi megfontolás van, de milyen időszakot ölel fel a népi hagyomány szerint a téli ünnepkör? 
– A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától január 6-ig, vízkereszt napjáig tart, amikor egy új, a karácsonyitól merőben különböző természetű, világi ünnepi időszak, a farsang veszi kezdetét. Érdekességként elmondanám, hogy a karácsonyi ünnepkört megelőző, Szent Mihály napjától advent első vasárnapjáig tartó időszakot is farsangnak, kisfarsangnak nevezték régen, mint ahogy a húsvéttól pünkösdig tartó időszakot is, melynek zöldfarsang volt a neve. 

– Melyek ennek az időszaknak a jeles napjai és az ehhez fűződő néphagyományok és szokások? Melyek azok, amelyek valamilyen formában még ma is jelen vannak az ünnepvárás időszakában? 
– A legkiemelkedőbb értelemszerűen a karácsony napja (december 25.), az ezt megelőző szenteste, amikor jön a mennyből az angyal, és hírül adja a Megváltó megszületését, és a kiskarácsony, avagy Mária istenanyaságának ünnepe, polgári nevén újév napja (január 1.), amikor elkezdődik az új naptári év. De jeles napok még az advent négy vasárnapja, Szent Borbála (december 4.), Szent Miklós (december 6.) és Szent Luca (december 13.) napja, karácsony után pedig Szent István (december 26.) és Szent János (december 27.) napja, az aprószentek napja (december 28.), valamint az óév utolsó napja is, a kiskarácsony vigíliája. Az ezekhez a napokhoz kapcsolódó szokásoknak igen hosszú listája van, megpróbálom röviden felsorolni a legfontosabbakat. 
Advent teljes ideje alatt a katolikus templomokban hajnali misék (rorate) vannak. Borbála napján fagyott gyümölcsfaágat vágunk, és a házban vízbe téve ez amolyan adventi naptárként működik, megfigyelhetjük, amint lassan feléled, bimbót hajt, majd karácsonyra kivirágzik. Vannak vidékek, ahol a lányok férjhezmenetelére vonatkozó jóslás is kapcsolódik ehhez a szokáshoz. 
Szent Miklós napjának hajnalán ma már leginkább csak ajándékozás történik: a szépen előkészített cipőkbe reggelre édesség, gyümölcs, netán egyéb kisebb ajándék kerül, a gyermekek nagy örömére. Régebben ez egy szigorúbb üzenetküldési lehetőség volt, az ajándék lehetett akár egy megérdemelt büntetés esedékességére figyelmeztető vessző is, mely azonban felkínálja a megjavulás, a jóvátétel lehetőségét. Luca napján búzát vetünk egy kis földbe egy tányérban, bent a házban ápolgatjuk, öntözzük, s ez a Borbála-ághoz hasonlatosan ugyancsak karácsonyra fog szépen kihajtani, kizöldülni (megjegyzés: ágvirágoztatást Luca napján is szokás volt kezdeményezni bizonyos vidékeken), és ahogyan ezt teszi, abból a jövő évi termésre lehet következtetni. A manapság október végén faragott töklámpások készítésének is Luca napja volt régebben a hagyományos ideje. A fehér vagy néma Luca egy mágikus erejű női figura, aki fehér ruhában, arcát eltakarva, törlőkendővel vagy tollseprűvel kopogás nélkül jelenik meg az egyes házaknál, ahol szó nélkül rituális takarítást végez, a háziakat is „megmosdatja” minden bűnüktől, gondjuktól-bajuktól, majd ahogy jött, távozik. Ideális esetben sosem derül ki, hogy ki is volt az illető. A gyermekek pedig kisebb-nagyobb csoportokban kotyolni járnak: ez egy énekes adománygyűjtő szokás, a gyermekek a jókívánságokért cserébe édességet, újabban aprópénzt kapnak. 

A Luca-szék készítését is ezen a napon kell elkezdeni, aztán mindennap barkácsolni rajta egy keveset. Minden alkatrészét másfajta fából kell elkészíteni, fémalkatrész nem lehet benne, és ha minden jól megy, a karácsonyi éjféli mise elején-végén erre felállva fel lehet ismerni a boszorkányokat. Csínján kell azonban bánni ezzel, mert veszélyes mutatvány: akit ezen a praktikán a boszorkányok rajtakapnak, annak mindenféle baja származhat belőle, tehát indokolt, hogy legyen nála bár egy marék mák, amit menekülés közben elszórhat, mert a boszorkányoknak azt fel kell szedni, így a menekülő egérutat nyerhet, hazaérhet, és fokhagymát dugva a kulcslyukba megakadályozhatja, hogy üldözői oda utánamenjenek. A tizenhárom napon át készülő Luca-szék is leginkább egyfajta „adventi naptár” amúgy, a cselekvő karácsonyvárás eszköze, mint a virágos ágak gondozása vagy a búzacsíráztatás. 

Régebben a karácsonyi ünnepkör legfontosabb kelléke a karácsonyi asztal volt, amelyen, amely alatt és fölött is mindennek mágikus jelentősége volt. Alája szénát-szalmát szórtak, vagy helyeztek el egy kosárban, többféle anyagú és színű asztalterítőket használtak több rétegben, a mindenféle ünnepi étkek mellett pedig különböző magokat, diót, mézet, bort és pálinkát helyeztek el az asztalon, valamint keresztet és gyertyát is. Az asztal fölé fenyőágat akasztottak a gerendára, amelyet piros csipkebogyókkal, dióval díszítettek. Mindezeket, valamint az ételmaradékot az ünnepek elmúltával sem dobták ki, hanem valamilyen módon felhasználták a gazdaságban, hiszen aminek köze volt a karácsonyi asztalhoz, annak mágikus gyógyító hatása volt. Ez a kellék, ennek a ritualitása azonban mára elveszett, funkcióinak egy részét a karácsonyfa vette át. Betlehemest a templomi ifjúsági csoportok ma is játszanak, és egyes falvakban, de egyre inkább városokban is újra szokás, hogy a fiatalok énekelni, kolindálni, kántálni mennek, s a régi regős hagyomány is reneszánszát éli sokfelé. 

Régebben nagyon sokan viselték az István és a János neveket, s az ünnepek idején többé-kevésbé mindenki ráért őket felköszönteni, a jeles napot megünnepelni, ezért ezeken a napokon nagyban szomszédoltak, névnapoztak, ünnepeltek az emberek. Az aprószentek napján szokásos vesszőzést régebben (és részben ma is) nagylegények végezték nagylányos házaknál, csoportosan. Ma sokfelé az édesapák, nagyapák járnak az unokákkal a rokonokhoz, a szokás egyszerűbb lett, mint volt, de sokfelé megvan még. Az óév búcsúztatása, az újév köszöntése is változott, de például a hangoskodás, lármázás igen régi hagyomány és ma is divatos, akárcsak a szomszédolás, jókívánságok, zenés-táncos mulatozás. Moldvában ma is szokás a rituális medve- és/ vagy kecsketáncoltatás (a népi bábozás szép példái), valamint a kenyér történetét elmesélő hosszú, szertartásos hejgetés. Vízkereszt napján régebben létezett és egyes vidékeken ma is megvan még egy háromkirály-járás nevű szokás, de ennek funkcióját mifelénk átvették időközben a házakat megszentelő egyháziak kíséretében járó ministránsok, a csengettyűsök és „vidimuszok”.

– Melyek az erre az időszakra vonatkozó népi megfigyelések, jóslatok? 
– Amelyik lánynak a Borbála ága (más falvakban a Luca ága) hamarabb kivirágzik, az az újévben valószínűleg férjhez megy. Férjjósló szokás még a Luca-gombócok főzése az eladósorban lévő lányok által, amelyekbe férfineveket tartalmazó cédulát tesznek. Amelyik gombóc leghamarabb jön fel a víz felszínére, abban van a jövendőbeli férj neve! Sokfelé pogácsát is sütnek e napon, melyekbe tollat szúrnak, úgy teszik be a sütőbe. Akinek a tolla megég, azt baj éri, esetleg meg is halhat… A hagymakalendárium is Luca-napi praktika. Egy hagymát rétegekre bontunk, tizenkét félgömbjét sorba helyezzük az ablakpárkányon és megsózzuk. Ezek mindegyike egy-egy hónapnak felel meg az újévből. Amelyik darabka több nedvet ereszt, annak hónapja csapadékosabb, amelyike kevesebbet, az szárazabb lesz. De működik ez hagyma nélkül is: Luca napja a januárnak, a másnapja a februárnak felel meg stb. így az egyes napok időjárása megmutatja, hogy az újév adott hónapjának időjárása milyen lesz.

– Milyen hatások érték, és ezzel milyen változások keletkeztek egyes szokásokban? 
– Ahogyan a hagyományos életmód változott és egyre több új, idegen eredetű divat hatása érte a régi szokásainkat, úgy jelent meg nálunk is az adventi koszorú, adventi naptár, a karácsonyfa, az egyre inkább minden mást elhomályosító bevásárlási őrület, amiben azért legalább az ajándékozás egy kedves gesztus. Egyes régi szokások valahogy még alkalmazkodtak az új idők új elvárásaihoz. Például a Mikulás elég jól átjutott a múltból a jelenbe, bár a brit-amerikai Klausz-apó eléggé megzavarta az ő dolgát is, amennyiben az ünnepét részben áthelyezte karácsonyra, megpróbálván kitúrni a betlehemi jászolból az Üdvözítőt. Borbála ága, Luca széke, a gombócok, pogácsák emléke ugyan megvan még, de élő, általános hagyományukról már nem igazán beszélhetünk. Az időjárást is jelzi az okostelefon, az erre vonatkozó praktikákat babonáknak nevezzük és lassan elfelejtjük. István és János nevű ismerőseink is egyre kevesebben vannak. De a szilveszteri mulatságok számos eleme, a hagyományos ünnepi ételek iránti igény és az, hogy a hosszú, hideg és sötét esték-éjszakák idején az embereknek fokozott igénye van a szerető családi, baráti társaságra, az természetünkből adódik, ezért továbbra is töretlenül érvényesek, még ha mi magunk már nem is éneklünk karácsonyi dalokat, névnapi és újévköszöntőket, csak valamilyen kütyüről játsszuk le azokat.

– A hagyományőrzés fontossága nem kérdés, de hogyan lehet eredményesen végezni? 
– A hagyományőrzésnek egyetlen hatékony eszköze van: művelni kell, életünk részeként, hittel, hitelesen, mindennap, minél nagyobb közösségben! Ha elérjük a „kritikus mennyiséget”, a dolog önjáróvá válik, élni kezd. Ha a gyermekek, fiatalok látják a felnőtteket ezt tenni, így élni, akkor ezzel együtt nőnek fel, várják, hogy elérjék azt az életkort, amikor egyes feladatokat már ők láthatnak el, megtiszteltetésnek tekintik – mert az is –, hogy a komoly, a közösség életében fontos szertartásos pillanatokban szerepet kapnak. Ha a szokások kerek egész rendszert alkotnak, ha minden időszaknak, minden ünnepkörnek, az életünk jeles pillanatainak megvan a maga komolysága, ritualitása, akkor ezek hatalmas megtartó erőt tudnak biztosítani. Ráadásul a „szép új világ” annyira lebontotta már a közösségeket, hogy mindenki érzi már, hogy ez így nem jó. Van egy természetes, ösztönös törekvés a jó közösségek újraépítésére, s erre a hagyományos kultúránk a legjobb forgatókönyv ma is. Csak nem szabad ebből kötelező tananyagot csinálni! Ezt művelni kell. Kassai Lajos után szabadon: nem az ősöket kell követni, hanem azokat az elveket, amelyeket ők követtek! És akkor van és lesz is a múlt erős alapján álló erős jelen és jövő is.

– Hogyan látja, manapság a fiatalabb korosztály mennyire érdeklődik a népi kultúra iránt? Mi lesz a jövőben a magyar néphagyományokkal? 
– Jóslásokba nem szívesen bocsátkoznék, de azt szívesen elmondom, mit remélek és miben bízom. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél, a hagyományőrző program szakmai referenseként azon dolgozom, hogy a mai gyermekek számára úgy mutassuk fel őseik ma is élő, de számukra mégis szinte teljesen ismeretlen kultúráját, hogy az a divatos „kütyüzombivá” válás korában képes legyen felkelteni az érdeklődésüket, kedvet kapjanak hozzá, hogy megismerjék, hogy maguk is műveljék. És azt tapasztalom, hogy meg lehet ezt csinálni. A hiba a természetes hagyományozódás folyamatában ott történt, hogy akik a hagyományos életmód szerint éltek, nem fordítottak gondot arra, hogy értékeiket tudatosítsák és ilyenként kellőképpen megmutassák, átadják a fiataloknak, miközben sokszor erőn felül azon fáradoztak, hogy biztosítsák gyermekeiknek a legújabb, legmenőbb, legjobbnak vélt dolgokat, s gyakran maguk is szégyellték, hogy nekik nincs meg mindaz, amit a tévében láttak, s amiről elhitték, hogy jobb annál, mint amit örököltek. Nos, most ezt a hibát kell kiköszörülni. Iskolán kívüli, szabadidős tevékenységek formájában gondosan megtervezett és hosszú távon igényesen végigvitt tevékenységekkel felületet biztosítunk a fiataloknak a „bandázásra”, ami nemcsak természetes igény, de létszükséglet is számukra, miközben énekelünk, táncolunk, ünnepelünk, közösen végezzük el a nehezebb, több embert kívánó munkákat, mint a régi jó kalákák idején. A fiatalok már nem a hajdani nagy szegénységre asszociálnak ezeket látván, ezeket cselekedvén, hiszen az emlékeikben mindez már nem ahhoz kapcsolódik, hanem a csapathoz, a közös örömhöz, és így már jó, vonzó és megtartásra feltétlenül érdemes. Ha elég sokan elég kitartóan dolgozunk ezen, a hagyományaink átmenthetők a jelenbe és a jövőbe, hiszen jók, nincs velük semmi baj, csupán arról van szó, hogy amit nem ismer az ember, azt nem is szereti… Meg kell ismertetni ezt mindenkivel, de nem a torkán lenyomva, mint egy tananyagot, hanem követendő példamutatással, derűvel. A megismert és jól használt népi kultúra nemcsak menő, hanem jövő is!