Klímakutató: Bihar megyének jók az esélyei, mivel van hova menni

Szolár Éva

– Számos szállal kötődik Biharországhoz, mondhatjuk, hogy egy közülünk…
– Biharország nyugati szegletében születtem, Csökmőn. Az I. világháborút követően különös módon húzták meg a határokat, több megyét félbevágtak, Bihar megye is ilyen volt. A nagyobb és értékesebb része került Romániához, s egyetlen járása, a berettyóújfalui maradt meg Magyarországnál. A magyar királyság történetét tekintve két olyan megye volt, amely kiérdemelte az ország elnevezést, az egyik Somogyország, a másik Biharország.
Gyermekkoromban megtapasztaltam a tradicionális világot, születésem évében vezették be a villanyt a faluba. Mindig el szoktam mondani, hogy a televízió előtti korból jövök. A tradicionális világ díszletei vettek körül, szüleim hat osztályt végzett parasztemberek voltak, ami közrejátszott abban, hogy az ember és a természeti környezet kapcsolatának kutatását választottam. Nemcsak kutatója vagyok, hanem korábban gyakoroltam is. Elefántot nem tartottunk, de azon kívül minden volt. A termelőszövetkezetben lovakkal dolgoztam, otthon voltak teheneink is. Ezt a világot jól ismertem, s azt gondoltam, hogy akkor azzal fogok foglalkozni, az ember hogyan él együtt a természeti környezettel.
Nagyon szerencsés voltam, mivel amikor egyetemre jártam akkor kezdett teret hódítani az a gondolkodás, hogy az ember ne csak úgy tekintsen a környezetre, mint a színházban egy díszletre, hanem az emberi történelem cselekvő részesére. Merthogy sikerült kimutatni, hogy a természeti környezet változik az emberi történelemben.

– Azt gondolom, annak a tisztázása a legfontosabb, hogy a jelenlegi felmelegedés emberi tevékenység vagy a természet önszabályozásának eredménye (esetleg mindkettő)? Ha természetes folyamat, akkor fölösleges arról beszélni, hogy mit tehetnénk, hány autóval járunk, hogyan hasznosítjuk a mezőgazdasági területeinket stb., mert úgysem tehetünk semmit ellene. Míg abban az esetben, ha emberi tevékenység eredménye, akkor cselekvéssel talán megmenthető a tágabb (a Föld) és szűkebb (Alföld és benne Biharország) életterünk egyaránt.
– Nagyon sokáig ez egy vitatott kérdés volt, de gyakorlatilag manapság már nincs vita a területen. Vannak még olyan emberek, akik az ipari lobbi érdekeit szólaltatják meg, de a 

 A tekintetben vannak viták, hogy ebből mi következik, és milyen forgatókönyvek várhatók. Hogyan fog regionálisan működni a klímaváltozás? A klíma eddig is változott, tudjuk, hogy a Föld történetében voltak jégkorszakok, illetve felmelegedések. A klíma tehát változékony. Fontos megjegyezni, hogy a klímát úgy szoktuk meghatározni, hogy választunk 30 évet mint viszonyítási alapot, amellyel összevetjük az időjárási jelenségeket. Ez jelenleg az 1991 és 2020 közötti időszak, amelynek az átlagai és a szélső értékei képezik a viszonyítási pontot.
Nem a mi nemzedékünk az egyetlen, aki a klímaváltozással szembekerült. A török háborúk korában volt egy nagyon erős klímaváltozás, amit úgy hívtak, hogy kis jégkorszak, ez az utolsó tízezer év legnagyobb klímaváltozása volt. Ha visszalépünk egyet, akkor beszélhetünk arról is, hogy a középkorban és a római birodalom idején volt egy nagy felmelegedés. Nem véletlenül foglalták el Pannóniát, Germániát, Galliát és Britanniát a rómaiak.
A mi klímaváltozásunk annyiban más, hogy ennek valószínűleg az alapja egy természetes klímaváltozás, de a döntő többsége az emberi–ipari tevékenység eredménye. Az, hogy ehhez alkalmazkodni kell, az emberiség történetében nem egy új dolog. Ha az Alföld perspektívájából tekintünk rá, akkor megemlítem a szüreti és aratási vizsgálataimat, amelyek a kis jégkorszakra (14–19. század) vonatkoztak. Világosan látszott, hogy az Alföld nagyon sérülékeny ökoszisztéma. Ráadásul nem vagyunk jó helyzetben, mivel a legfontosabb környezetváltoztatási projektet – a 19. századi vízszabályozások programját (csatornaépítések – a szerk.) – egy olyan időszakban csinálták meg, ami nagyon csapadékos volt. Ha megnézzük a vízrendező csatornák hosszát az Alföldön, akkor azt látjuk, hogy ez 46.000 kilométer, ami például Hollandiában összesen csak 5000 kilométer. Ez „túl lett tolva”. A másik fontos tulajdonsága a jelenlegi klímaváltozásnak, hogy a Kárpát-medencében a csapadék változása a döntő. Ha regionálisan nézzük ezeket a változásokat, akkor a kevésbé sújtott és a sújtott területek között a Duna vonala jelenti a határt. Szignifikánsan rosszabb az Alföld mezőgazdaságának helyzete, mint a dunántúli részé. Tavaly nyáron sújtotta ezt a régiót egy nagyon komoly aszály, s döbbenetes volt látni, hogy a Duna vonalának átlépésével lényegesen jobb volt a helyzet a mezőgazdaságban. Triviális oka van egyébként: közelebb vannak az óceánok. A nyugati, Atlanti-óceán felől érkező ciklonok jelen vannak, odáig elviszik a vizet, de az Alföldre már nem jut.
A másik ilyen fontos tulajdonság az áradások időbeli eloszlása. 

 Megkérdezte tőlem a fiam itt, Szegeden, hogy miért nincs szánkója, mondtam neki, hogy mivel nincs hó.

– Az 1970-es árvíz óriási károkat okozott a Kelet-Alföldön, Biharországban, szűkebb szülőföldemen néptelenné tett területeket, felszámolt tanyabokrokat. Pár évtizede még minden tavasszal nagy készültség volt a Körösök mentén, de ez mostanra teljesen megszűnt.

– Igen, én még voltam kitelepítve az 1970-es árvíz idején. Ez a jeges ár teljesen megszűnt. A radikális változások miatt úgy gondolom, hogy a vizet be kellene fogni. A vízvisszatartás lenne az egyik alapvető cél. Vannak ilyen szempontból jó gyakorlatok Romániában is, például a 2000-es években létrehoztak a Dunánál egy ún. alsó-dunai zöldfolyosót, aminek a keretében 270.000 hektárnyi területet visszaárteresítettek. Nyilván ezek lakatlan területek voltak. A Kárpát-medence alapvetően három klímazónának az ütközőpontja: a kontinentális (ez hideg teleket és meleg nyarakat hoz), a mediterrán (a telek csapadékosak és hűvösek, de nem igazán hidegek, míg a nyarak forrók és szárazak), valamint az óceáni (ez ugyancsak kiegyensúlyozott, de alapvetően csapadékos).

 A négy évszakos klíma nagyon legyengült. Még nem lehet mondani, hogy mediterrán éghajlat alatt élünk, de ebbe az irányba mozognak a folyamatok.

– Hogyan alkalmazkodhatunk, mi, alföldi emberek?
– Nyilvánvalóan az alkalmazkodás legfontosabb szempontja a vízvisszatartás. A meteorológus kollégáim azt mondják, hogy 

Mindehhez állami közbeavatkozás kell. Nem arról van szó, hogy ásunk egy tavat és azzal megoldottuk volna a vízvisszatartást. Az alföldi területeken a nagy felületű víztározás nem jó megoldás, hiszen nő a hőmérséklet és a párolgás, amivel ezek elveszítik a vízkészletüket. A világon a legtöbb édesvíz nem a tavakban és folyókban van, hanem a talajban. Ezeken a területeken a talaj víztartalmának javítását kellene megoldani. Például vannak a kiszáradás által legsúlyosabban sújtott Homokhátságon olyan jó példák, mint az árokbetemető akciók, ami azt jelenti, hogy a vízmentesítő csatornákat betemetik, lezárják.
A vízelvezető-rendszer célja az, hogy ha van egy víztöbblet, akkor azonnal levezesse a folyókba. A vízszabályozás következtében a tájjal élő kapcsolatban lévő folyókat átalakították magas gátak közzé zárt csatornákká, ami lehetetlenné teszi azt, hogy az időszakos víztöbbletek egy kiterjedt ártéren keresztül beszivárogjon a talajba.

– A vízvisszatartás problémájának megoldásával egyénileg is próbálkoznak az emberek, például a téli–tavaszi esővíz föld alá vezetett nagy tározókba helyezésével. Akinek van egy háztáji kertje, tudja jól, hogy már nemcsak az a probléma, hogy egyre alacsonyabban van a víz a talajban, kiürülnek a kutak, amivel locsolhatnánk, hanem az is, hogy hiába locsolunk, mivel a szélsőségesen magas hőmérséklet és sugárzás elégeti a leveleket. Ha a vízmegtartást akár helyileg, akár makroszinten művelnénk, akkor azzal le lehetne húzni némileg a hőmérsékletet? 
– Valamennyire igen. Ha az ember egy nagyvárosban él, akkor a már említett tényezőkhöz hozzájárul az ún. városi hősziget hatása. Tulajdonképpen a városi ember csapdahelyzetbe került, s mit tehet? 

 Szegeden tavaly 56 hőségnap volt, ami alatt azt kell érteni, hogy a napi átlaghőmérséklet 23 Celsius-fok vagy annál magasabb. Ez a trópusi vagy hőségnap. Eközben Szeged agglomerációs övezetében ezeknek a hőségnapoknak a száma 23-24 körül volt. Tehát, pusztán azzal, hogy az ember nem városban él, jelentősen tud javítani az életminőségén, ami sok mindent megmagyaráz az agglomeráció növekedéséből.

– A metropolisz-övezetek feltöltődnek. Sokan hivatkoznak a városokból kiköltözők közül olyan szempontokra, amelyek a klímaváltozáshoz köthetők közvetetten. A városi egzisztenciát, szolgáltatásokat és infrastruktúrát akarják, de a falu „klímájával”. Eközben a nagyvárosoktól távolabbi települések elöregednek, elnéptelenednek. Mi vár a településeinkre? Milyen népességmozgás várható?
– Igen, ki kell költözni a városból, ha ezek a tendenciák így folytatódnak. A kiköltőzök ezen része is „klímamenekült”, ha a definíciót keressük az ő migrációjuknak a motivációjához. Ahogy haladunk dél felé, ezek a hatások egyre erőteljesebbek. Egy meteorológus kollégám mesélte, hogy végeztek arra vonatkozó vizsgálatot, van-e kapcsolat a jövedelmi szint és a klímaberendezés vásárlása között. Azt találták, hogy Budapesten még van kapcsolat, de Szegeden már nincs. Szegeden bármi áron és mindenki vesz magának egy berendezést, mivel a hőségnapok elviselhetetlenek. A berendezések használata egyébként túlterheli az elektromos hálózatot, megjelentek az áramkimaradások, mivel a hálózatok nem erre a terhelésre vannak optimalizálva. Tehát, az áramkimaradásokra is fel kell készülni.

– Lesz még élet az Alföldön száz év múlva, vagy kiürül ez a vidék?
– Nem lehet tudni, olyan hosszú időre nem tudunk előre jelezni. Tavaly voltam Szicíliában...Alkalmazkodni lehet azokhoz a környezeti viszonyokhoz is, mindössze arról van szó, hogy máshogy kell építkezni. Ha a mediterrán irány dominánssá válik, akkor más építkezési normákat kell bevezetni. Például a szigetelés jelentősége meg fog növekedni. Pontos adatot nem tudok, de ha minden lakás le lenne szigetelve, akkor az energiafelhasználást 30–40 százalékkal lehetne csökkenteni. Egy ismerősöm drónokkal dolgozik, aki télen felküldte a drónokat hőkamerával, s azt vizsgálta, mennyire vannak szigetelve a házak. Éjszaka a hőkamerával azt lehetett látni, hogy a tetőkön keresztül szivárog el a hő. Ugyanezt megcsinálta nyáron is, s például az egyik lapos, kátránnyal szigetelt ház tetején 98 Celsius-fokot mért. 

A SZTE-n van egy városi klímakutató csoport, amelyik azzal foglalkozik, hogyan kellene átalakítani az építési szabályzatokat annak érdekében, hogy ez a hőhatás minél kisebb legyen. Önmagában a város nem kellene, hogy feltétlenül sokkal melegebb legyen, de ahhoz más építkezési megoldásokhoz kell folyamodni. Például 

amit lehet, azt világos színnel kell borítani, mivel annak a fényvisszaverő hatása jobb. Ráadásul biztosítani kellene a beszivárgást, a nagy zöldfelületeket.
Alapvető probléma a városokban, hogy amit lebetonozunk, ott megszűnik a beszivárgás. Az alatt a város alatt egy puskapor szárazságú sivatag van. Ezért fordul elő az is, hogy a betonlyukakba ültetett fák elpusztulnak. Hiába locsolják a fát, ha alatta teljesen száraz a talaj.
Egyéni szinten az jó megoldásnak tűnik, ha valaki kiköltözik a városból. 

Ha megnézzük Olaszországban a népességmozgást, akkor azt látjuk, hogy mennek föl a hegyre. Szicíliában mennek föl az Etnára, ami elég kockázatos lépés, de van egy bája, hogy az ember gyakorlatilag észak-afrikai klímából felköltözik a gesztenyeligetek által biztosított kellemes időjárásba. Úgy gondolom, hogy potenciálisan Bihar megyének jók az esélyei, mivel van hova menni.