Karády zárkája a Nyári Színházi Fesztiválon

János Piroska

Az ikonikus, Mindig az a perc című Karády-dallal indult szombat este a nagyváradi vár nyári színpadán a Darvasi László által szerzett Karády zárkája című monodráma, hogy majd a következő pillanatban az érzelmek magasságából lerántson a Gestapo 525-ös számú sötét cellájába. A múlt századi mikrofonfejek közé zárt Karádyt, született Kanczler Katalin Máriát, azonban nemcsak mint a kémkedés vádjával bebörtönzött, megkínoztatott nőt láthattuk, hanem úgy is mint az önmaga titokzatosságának, magányának foglyaként élő dívát, aki nem menekülhetett a kritikák, irigykedők elől.

A cellában felsejlettek nehéz gyermekkorának emlékei, a cipőtalppal, nadrágszíjjal apjától kapott verések, Ujszászy István kémfőnökkel való kapcsolata, az őt ért kritikák, a titokzatosságát megfejteni próbáló rajongók ámulata. Karády élete szerepét alakítja cellájában, közönség nélkül, dalokkal és az önmagának adott tánccal próbál felülkerekedni a valószerűtlen valóságon, az embertelen bánásmódon. Szerepet játszik, hogy ember maradhasson: „Az ember egy porszem, nem látja meg senki, / és mégis a porszem tud csak ember lenni. / Ha vérzik a szíved, s a fájdalmad nagy, csak ember légy mindig és ember maradj!” – hallhattuk a Karády búgó hangját idéző Bartha Boróka gyergyószentmiklósi színművész előadásában. A cella falai – a mikrofonfejek – végül leomlanak. Az egyenként megtapsolt édesbús dalok mögött azonban vajon valóban megláttuk az igazi Karádyt?

Bartha Boróka érzelmi mélységekkel és magasságokban gazdag nagyszerű alakítását vastapssal köszönte meg a nagyváradi közönség.

A szerző felvételei