Kézilabda

2024.06.02. 18:55

A Fogarast legyőzték, ám ez kevés volt a feljutáshoz

Sz. D.

A Nagyváradi VSK kézilabdacsapatára lehetetlen küldetést várt a Fogarason megrendezésre kerülő Bölények Ligája osztályozón, miután a váradiak két első osztályú együttes (Bukaresti Steaua, Vászlói VSK), valamint a házigazda Fogarasi VSK ellen csaptak össze a hétvége folyamán egy minitorna keretén belül. A csoport első két helyezettje jut fel az élvonalba, így Cosmin Liberţ tanítványainak két meccset kellett nyerniük céljuk megvalósításához. A VSK a Vászlóval szemben kezdett, ahol az első félidőben mutatott kiegyenlített játék után (17–17) a váradi kézisek végül 37–30-ra kikaptak. A második összecsapáson a Steaua volt az ellenfél, amely könnyedén, 41–26-ra legyőzte a Nagyváradot. A piros-kékek az utolsó találkozójukon már csak a becsületükért harcoltak a szintén nulla pontos Fogaras ellen. A VSK tetszetős játékkal 36–29-re nyert a hazaiakkal szemben, így a harmadik helyen zárta a kvartettet, ám a feljutáshoz ez kevés, így a váradiak jövőre is a másodosztályban fognak vitézkedni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában