Sorsolás

2024.07.17. 17:20

A Zsilvásárhely ellen kezdi a másodosztályt a Bihar FC

Közel két és fél héttel az új szezon kezdete előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában kisorsolták a II. Liga 2024/25-ös idényének menetrendjét.

Forrás: FRF

Jósa Attila 

Az eseményt a Labdarúgás Házának Ioan Chirilă termében rendezték, a házigazdák Gabriel Bodescu, a FRF főtitkárhelyettese és Mihai Andrieş, a FRF Versenyügyi Osztályának képviselője voltak. 

A II. Liga a tervek szerint augusztus 3-án kezdődik, de lehetséges, hogy már egy-két nappal korábban is rendeznek mérkőzéseket, attól függően, hogy a televíziós jogok birtokosai hogyan osztják be a közvetítendő mérkőzéseket. A szövetség végrehajtó bizottságának 2023. július 13-i döntése értelmében a 2024/25-ös szezonban a másodosztályban az elmúlt hét évadban megszokott 20 helyett 22 csapat vesz részt. 

A kiírás első fázisa egy alapszakaszból áll, amelyben a 22 induló csapat csak egyszer játszik egymással, összesen 21 fordulóban. A bajnokság második szakasza egy felsőházi rájátszásból és egy alsóházi rájátszásból áll, amelyben a csapatok az alapszakasz végső helyezése alapján kerülnek beosztásra, és az eddig összegyűjtött pontjaikat is „viszik magukkal”. A felsőházi rájátszásban a legjobb hat csapat részvételével körmérkőzéseken dőlnek el a végső helyezések, így minden csapat 10 mérkőzést vívhat. A felsőházi rájátszás végén az első két helyezett közvetlenül feljut a Szuperligába, míg a 3. és 4. helyezettek rájátszást vívnak az élvonal 7. és 8. helyezettjei ellen. 

A fennmaradó 16 csapat két csoportra osztva vesz részt az alsóházi rájátszásban. Az egyes csoportok résztvevői csak egyszer játszanak egymással, így az alsóház menetrendje hét mérkőzésből áll majd minden csapat számára. A 7. és 8. helyezett csapatok kiesnek a harmadosztályba, míg az egyes csoportok 6. helyezettjei osztályozót játszanak a bennmaradásért. 

Kezdésnek oltyán ellenfél 

A nagyváradiak szempontjából szerencsésen alakult az első fordulók sorsolása, mint arról beszámoltunk, a tavalyi veretlen bajnokcsapatból 15 játékost is elküldött a vezetőség, az újonnan érkezőknek pedig minden bizonnyal szüksége lesz pár éles mérkőzésre ahhoz, hogy összeszokjanak. A Bihar FC az első fordulóban hazai pályán játszik, ellenfele a Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii együttese lesz. Az oltyán csapatot az elmúlt szezonban „megcsapta” a kiesés szele, de végül az alsóházi rájátszás B csoportjának 5. helyén végzett. A csapat edzője Călin Cojocaru, és a nyáron két felkészülési mérkőzést játszott, a negyedik ligás Rovinari (4–0) és a szintén a másodosztályban szereplő Mioveni SK ellen (0–0). 

Az 1. forduló műsora: Resicabánya – Krajovai FCU, Újszentesi SK – Bodzavásári Metalul, Bukaresti Steaua – Argeş FC, Foksányi VSK – Hosszúmező, Bihar FC – Zsilvásárhelyi Viitorul Pandurii, FK Csíkszereda – Karácsonykői Ceahlăul, Slatinai VSK – Voluntari FC, Chiajnai Concordia – Afumaţi SK, Mioveni SK – Nyárádtői Unirea, Vajdahunyadi Corvinul – Sellenberki SK, Bukaresti Metaloglobus – Tirgovicsi Chindia. 

A Viitorul Pandurii elleni hazai bemutatkozás után a 2. fordulóban, augusztus 10-e körül a piros-kékek idegenben játszanak egy másik újonc, a Hosszúmező otthonában. A 3. fordulóban az Argeş FC látogat a Bodola Gyula Stadionba. A két csapat a tavalyi idény során a Román Kupában játszott emlékezetes mérkőzést, melyet a váradiak 1–0-ra megnyertek, a siker után pedig részt vehettek a kupaküzdelmek csoportkörében. 

A váradiak teljes menetrendje: 

  • 1. forduló: Bihar FC – Zsilvásárhely
  • 2. forduló: Hosszúmező – Bihar FC
  • 3. forduló: Bihar FC – Argeş FC
  • 4. forduló: Bodzavásári Metalul – Bihar FC
  • 5. forduló: Bihar FC – Resicabánya
  • 6. forduló: Újszentesi CSC – Bihar FC
  • 7. forduló: Bihar FC – Steaua
  • 8. forduló: Foksányi VSK – Bihar FC
  • 9. forduló: Bihar FC – Krajovai FCU
  • 10. forduló: Bihar FC – FK Csíkszereda
  • 11. forduló: Slatinai VSK – Bihar FC
  • 12. forduló: Bihar FC – Concordia
  • 13. forduló: Mioveni SK – Bihar FC
  • 14. forduló: Bihar FC – Corvinul
  • 15. forduló: Metaloglobus – Bihar FC
  • 16. forduló: Bihar FC – Chindia
  • 17. forduló: Sellenberki SK – Bihar FC
  • 18. forduló: Bihar FC – Nyárádtői Unirea
  • 19. forduló: Afumaţi SK – Bihar FC
  • 20. forduló: Bihar FC – Voluntari FC
  • 21. forduló: Karácsonykői Ceahlăul – Bihar FC.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában