Sport

2 órája

II. Liga: sebzett vadként érkezik a Krajovai FCU

Jósa Attila 

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában hétfő délután 16 órától Bihar FC – Krajovai FCU 1948 mérkőzést rendeznek a Bodola Gyula Stadionban. Az oltyán alakulat tavaly esett ki az élvonalból és eddigi szereplése csalódást keltő, 12 ponttal mindössze a 10. helyen tanyázik Adrian Mititelu együttese. A párharc előtt, pénteken, a stadionban rendezték meg a hazai csapat sajtótájékoztatóját, amelyen jelen volt Gustavo Aragolaza vezetőedző, Cristian Oros segédedző és a váradi csapat idei házi góllövőlistájának vezetője, Andreas Chiriţoiu. „Nagy odafigyeléssel, küzdőszellemmel és bátorsággal kell játszanunk, a Krajova egy jó játékosokkal rendelkező csapat, de jelenleg válságban van. Itt az ideje, hogy kihasználjuk a helyzetet, hogy ne hagyjuk őket felébredni ebből az állapotból” – mondta Gustavo Aragolaza. „Tudjuk, hogy az FCU egy hazai botlás után érkezik, és egyértelmű, hogy győzelmi szándékkal fognak idejönni, de mi mindent beleadunk a pályán, hogy jó eredményt érjünk el. Örülök, hogy sikerült gólokkal segítenem a csapatomnak idén” – tette hozzá Chiriţoiu. A mérkőzést a Digi Sport és a Prima Sport élőben közvetíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában