Csatlakozik

2 órája

Új fejezet kezdődik a piros-kékek életében

A nagyváradi klub 27 játékossal kezdte meg az évet a Bodola Gyula Stadionban, legnagyobb újdonságként Claudiu Keserü sportigazgatói kinevezésével.

Fotó: Bihar FC

Jósa Attila

Véget ért a téli szünet a Bihar FC játékosai számára, a keret tagjai pénteken újra találkoztak a Bodola Gyula Stadionban. Az év első közös edzésére 27 játékos érkezett, de a megye labdarúgásának zászlóshajójaként számontartott futballklub legnagyobb újdonsága Claudiu Keserü csatlakozása, aki Bulgáriában befejezte játékoskarrierjét, és sportigazgatóként mutatkozott be.

Jó hírekkel kezdjük az évet” – jelentette be George Tătar, a klub elnöke a Claudiu Keserü bemutatására szervezett sajtótájékoztatón. „A polgármesteri hivatal bejelentette, hogy az új stadion építésének előkészületei újabb lépést tettek előre, hamarosan meghirdetik a kivitelezési munkálatokat, szombaton (szerk. megj.: holnap) pedig megnyílik a Motorul sportbázis, amely hétfőtől már a rendelkezésünkre áll. Ez a helyes megközelítés: először az infrastruktúra kiépítése, majd a sportteljesítmény szintjének emelése a cél. A vezetőségben néhány változás is történt, befejeztük az együttműködést Oana Vădeanuval, aki fejlesztési igazgatóként dolgozott, és mint tudják, Stelian Farcău, a korábbi sportigazgató, novemberben távozott. Most azonban mellettem van valaki, aki nem szorul bemutatásra: Claudiu Keserü, aki az új sportigazgatónk lett.

Nem szeretnék sokat beszélni

Először vagyok ilyen helyzetben, hogy nem a pályán kezdem az évet, hanem egy sajtótájékoztatón” – mondta az egykori remek csatár. „Nagyon lelkes vagyok, hiszen már egy ideje együttműködtünk a háttérben, elemezve a csapat helyzetét, és azt, hogyan javíthatnánk mind pénzügyi, mind sportoldalon. Elértünk néhány következtetéshez, és örömmel jelentem be, hogy megállapodtunk Desley Ubbinkkel, aki csatlakozik a klubunkhoz. Ismerem őt, együtt játszottunk Aradon, úgy gondolom, hogy jelentős erősítést jelenthet a csapat számára. Továbbra is dolgozunk a keret megerősítésén, de először a kevesebbet játszó játékosok helyzetét kell alaposan megvizsgálnunk, hogy a hátralévő tíz mérkőzésből a legtöbbet hozzuk ki.

Keserü hangsúlyozta, hogy a munkát a háttérben szeretné végezni: „Nem szeretnék sokat beszélni, inkább cselekedni, hogy a csapat számára a lehető legjobb döntéseket hozzuk. Olyan játékosokat kell igazoljunk, akik biztos pontokat jelentenek. Elemzéseket végzünk, és igyekszünk minden szegmenst fejleszteni, beleértve az orvosi részleget is, hogy optimalizáljuk a játékosok teljesítményét és csökkentsük a költségeket. Fontos, hogy a játékosokat kiemeljük a komfortzónájukból, és nagyobb felelősségérzetet ébresszünk bennük.” Az újdonsült sportigazgató Desley Ubbink érkezésén kívül bejelentette Hadnagy Zsoltot is, aki a játékosmegfigyelő részleg vezetője lesz.

Az első igazolás

Az 1993. június 15-én született holland Desley Ubbink fél évre szóló szerződést írt alá a Bihar FC-vel, amelyet opcióval meghosszabbíthatnak. Utolsó klubja a Vajdahunyadi Corvinul volt, ahol különösen a nemzetközi kupameccsekre szerződtették. Ubbink támadó középpályásként játszik, és 2021-ben érkezett Romániába az Aradi UTA csapatához, amelyben 79 mérkőzésen 6 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Pályafutása során többek között az RKC Waalwijk, a kazah FC Taraz és Shakhter Karagandy, a felvidéki Trencséni AS, a lengyel Podbeskidzie, valamint a holland FC Emmen csapataiban is játszott.

Az új év első edzésén több új játékos is megjelent: Iulian Anca Trip (29 éves kapus), Sebastian Gondor (18 éves, balhátvéd) és George Cherman (21 éves, középpályás), mindannyian a Biharszentandrási Crișul csapatából, utóbbi visszatérőként. Az edzésen részt vett még többek között Ionuț Rus, Radu Bob és Arsenie Mocan (kapusok), valamint számos mezőnyjátékos, míg Rodrigo Garcia Accinelli és Ober Almanza igazoltan hiányzott.

Félixfürdőn készülnek

Gheorghe Ghiț vezetőedző az edzőtáborról és az edzőmeccsekről is beszélt: „Nehéz időszak következik, de bízom benne, hogy a játékosokkal és a vezetőséggel közösen elérjük céljainkat. Claudiuval biztosan plusz értéket tudunk hozzáadni a csapathoz, hiszen nagyon magas szintről érkezett, és ezt az energiát át fogja adni a csapatnak.

Az edzőtáborra január 30. és február 7. között kerül sor Félixfürdőn, míg a barátságos mérkőzéseket hazai pályán, a Bodola-stadionban vagy a Motorul sportbázison rendezik. Az első meccs január 22-én lesz a Nagybányai Minaur ellen, majd január 25-én a Debreceni EAC, február 1-jén a Karcag lesz az ellenfél. Február 5-ére még nincs véglegesített ellenfél, de valószínűleg a szentandrásiakkal meccselnek majd a piros-kékek, míg február 15-én két mérkőzést játszanak a váradiak, a Máramaroszigeti VSK és a Fugyivásárhelyi SK ellen, egy hármas torna keretein belül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!