Meglepetés

2025.03.24. 09:43

Hidegzuhany az utolsó másodpercekben a kosarasoknak

A vereség ellenére őrzi vezető helyét a tabellán a VSK U.

Hidegzuhany az utolsó másodpercekben a kosarasoknak

Forrás: csmoradea.ro

Jósa Attila

Továbbra sem találja formáját a nagyváradi kosárcsapat, a VSK U mindössze öt nap alatt két váratlan vereséget szenvedett el: az elmaradt idegenbeli mérkőzésen a Vâlceai SK ellen 78–79-re, majd hazai pályán, március 23-án, vasárnap este a Nagyszebeni BC ellen 80–81-re veszített a piros-kék alakulat. A szebeniek elleni mérkőzés, amely a férfi kosárlabda Nemzeti Liga 24. fordulójában került megrendezésre látványos kosarakkal indult, Williams és Colak távoli dobásokkal talált be, míg Young egy zsákolással fokozta a hangulatot. Az első negyedet a vendégek nyerték 21–22-re, de a házigazdák átvették a vezetést, és a nagyszünetben 45–39 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed végén is a Vörös Oroszlánok vezettek, 65–60-ra, és úgy tűnt, hogy a győzelem felé haladnak. A szebeniek azonban nem adták fel, az utolsó perc történései pediog végül az ő javukra billentették el a mérleg nyelvét.

A VSK U 80–77-re vezetett, amikor már csak 8,8 másodperc volt hátra Pridgett kosarának köszönhetően. Ezt követően Adamovic szinte lehetetlen helyzetből szerzett hárompontost, ráadásul Nicolescu szabálytalansága miatt plusz egy büntetőt is bedobott. Így 7,4 másodperccel a vége előtt 80–81-re módosult az állás. Ezzel még nem volt vége, a váradi csapat kapott két büntetőt az utolsó támadás során, miután Williamset szabálytalanul állították meg. A portugál válogatott játékos azonban mindkét dobását elhibázta, amivel a vendégek ölébe hullott a győzelem.

A vereség magyarázható a váradiak rengeteg hiányzójával, Kris Richard, Paulius Petrilevicius, Luca Năstruț és Toarlyn Fitzpatrick sem állt Cristian Achim rendelkezésére, ennek következtében a váradiak gyakorlatilag mindössze hét játékossal álltak ki a találkozóra. A vereség ellenére VSK U továbbra is az első helyen áll 21 győzelemmel és 3 vereséggel, míg a Nagyszeben a 11. helyen áll 9 győzelemmel és 15 vereséggel. A következő fordulóban a váradiak idegenben lépnek pályára a Bukaresti Rapid ellen.

JEGYZŐKÖNYV

Nagyvárad Aréna, 2500 néző.

Nagyváradi VSK U–Nagyszebeni BC 80–81 (21–22, 24–17, 20–21, 15–21).

VSK U: Tarolis 18, Travante Williams 15, Brown 8, Young 6, Nicolescu 8, Pridgett 23, Török 2, Schmidt. Vezetőedző: Cristian Achim. 

Nagyszeben: Pipkins 24, Adamovic 10, Colak 8, Rand 14, Zetos 13, Sledinschi, Pratt 12, Otgon, Banciu. Vezetőedző: Tomas Rinkevicius. 

Vezette: Bukuresti László, Andrei Răileanu és Alexandru Nicolae. Szövetségi megfigyelő: Kővágó Lajos.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!