Infláció

2022.08.19. 08:40

Nem vált be az áfamentesség Lengyelországban

Nem érte el a célját a lengyel kormány, a zöldségekre és a gyümölcsökre bevezetett áfamentesség ellenére sem nőtt a fogyasztás. A lengyel statisztikai hivatal jelentése szerint míg a Covid-járvány idején folyamatosan nőtt a friss áruk forgalma, a nullaszázalékos adókulcs bevezetése semmilyen hatással nem volt a fogyasztásra. Korábban a hazai ellenzék is az áfacsökkentésben látta a háborús infláció megoldását, a kormány azonban az árak maximálására tette a voksát – írja a Magyar Nemzet.

Illusztráció

Forrás: NurPhoto via AFP

Fotó: Jakub Porzycki

Hiába a nullaszázalékos áfa, így sem fogy több gyümölcs Lengyelországban. A lengyel kormány idén februárban vezette be a friss zöldségek és gyümölcsök áfamentességét, a lépés ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 

A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS) adatai szerint a zöldségek és gyümölcsök forgalmi adójának eltörlése nem járult hozzá a fogyasztás bővítéséhez. 

Az intézkedés ugyanakkor egyelőre csupán tesztidőszakban van, a döntéshozói oldalról nem látni még olyan javaslatot, hogy az áfamentességet állandóvá tegyék. Lengyelország mellett Hollandia, Németország és Belgium is a zöldség-gyümölcs áfamentességének gondolatával kacérkodik. Ez az ötlet a távozó Draghi-kormány részéről Olaszországban is felmerült, de végül elvetették. A lengyel statisztikai hivatal fogyasztási adatainak alakulása azonban nem támasztja alá, hogy a nullaszázalékos áfa vagy a zöldségek és a gyümölcsök árszínvonala egyértelmű üdvözítő út lenne az egy főre jutó fogyasztás növeléséhez.

A FruitVeb honlapján közzétett cikk tanúsága szerint Lengyelországban a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása 2019-ig, a koronavírus-járvány kitöréséig folyamatosan csökkent, ám a pandémia megszakította ezt a trendet. 

Olyannyira, hogy a járvány első hullámai alatt a fogyasztás új rekordot ért el, annak ellenére, hogy az árak ebben az időszakban meglehetősen magasak voltak. A Lengyelországban tapasztalt rekordfogyasztás fő oka tehát nem a zöldségek és gyümölcsök alacsony ára volt, hanem az egyes termékek, termékkörök iránt megerősödött kereslet. A járvány alatt az emberek szerették volna szervezetüket, immunrendszerüket ellenállóbbá tenni a fertőzéssel szemben. A statisztikai hivatal szerint ráadásul azokban az években, amikor a termékek olcsóbbak voltak, nem tapasztaltak fogyasztásbővülést.

Az orosz–ukrán háború kitörését követően kezdődő inflációnövekedés megakadályozására tett kormányzati intézkedéseket rendre ellenző hazai ellenzék is többször előállt azzal, hogy az árstop bevezetése helyett áfacsökkentésre lenne szükség. 

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!