Tokió 2020

2020.05.19. 10:51

A halasztás után is az olimpiai arany a célja Márton Anita kínai ellenfelének

Ötkarikás játékokon már szerzett ezüst- és bronzérmet.

A tokiói olimpia elhalasztása után is az aranyérem megszerzése a célja Li-csiao Gong kínai súlylökőnek, Márton Anita egyik nagy ellenfelének.

„A halasztás nem jött jól nekem, mivel már elmúltam 30 éves” – nyilatkozott a kínai atlétikai válogatott közösségi oldalán a versenyző, aki kedvező előjelekkel várhatta volna a játékokat, mivel tavaly megnyerte a dohai világbajnokságot és a Gyémánt Liga-döntőt is.

„Az egy év különbség azonban nem olyan sok. Továbbra is az az álmom, hogy olimpiai bajnok legyek és ezt nem adom fel. Csak módosítanunk kell a felkészülési terveken, hogy jövő nyárra legyek csúcsformában” – fogalmazott Gong, aki negyedik olimpiájára készül.

Ötkarikás játékokon már szerzett ezüst- és bronzérmet. A 2008-as pekingi olimpián ötödik lett, de 11 évvel később a harmadik helyre lépett előre, miután a fehérorosz Natalja Mihnyevicset és Nagyezsda Osztapcsukot kizárták doppingolás miatt. Hasonlóan járt a 2012-es londoni játékokon, ahol eredetileg a harmadik helyen végzett, de a minták újraelemzését követően ezüstöt kapott, a második orosz Jevgenyija Kolodko diszkvalifikálása után.

Márton Anita a 2017-es londoni vb-n ezüstérmes volt Gong mögött, a tavalyi vb-n az ötödik helyen zárt. A 2016-os riói olimpián éppen kínai ellenfelét megelőzve szerezte meg a bronzérmet. A 2018-as fedettpályás vb-n, amelyet megnyert, szintén megelőzte az akkor harmadik Gongot.

Az idei tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!