2025.01.06. 20:34
Győzelemmel rajtolt a Világkupán a magyar válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolok elleni 12-11-es győzelemmel kezdett január 6-án, hétfőn a világkupa bukaresti selejtezőjében.
Fotó: Orange Pictures
MTI
Ez volt a magyar csapat első olyan tétmérkőzése, amelyen az új szabályokkal is megismerkedhettek a játékosok: ezek közül a legfontosabb, hogy öt méterrel rövidebb lett a játéktér, a támadóidőből, valamint az emberelőnyök megjátszásából pedig öt-öt másodpercet vettek el.
Az összecsapáson ugyan a spanyolok szerezték meg a vezetést, de a magyarok sorozatban négy lőtt góllal fordítottak, és előnyükből a nagyszünetig egy találatot megőriztek (6–5). A harmadik negyedben a válogatott Vigvári Vendel vezetésével négygólos előnyt épített ki (10–6), amelyből egyet a csapatkapitány Manhercz Krisztián gólerős játékának köszönhetően a végső dudaszóig megtartott.
A magyarok január 7-én, kedden 15 órától a franciákkal találkoznak. A háromcsapatos csoport első helyezettje közvetlenül a negyeddöntőbe kerül. A tornáról az első hat jut az áprilisi, nyolccsapatos szuperdöntőbe, amelyben a B divízióból a német és a holland válogatott már biztosította a helyét.
Eredmény, A csoport, 1. forduló:
Magyarország-Spanyolország 12-11 (4-3, 2-2, 4-1, 2-5)
a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 6, Vigvári 3, Burián 2, Nagy Á.