Forma-1

2025.03.23. 11:10

FRISSÍTVE| Magabiztos teljesítménnyel nyert Kínában Piastri

Az idei Forma–1-es szezon második futamát, a Kínai Nagydíjat a McLaren pilótája, Oscar Piastri nyerte meg.

FRISSÍTVE| Magabiztos teljesítménnyel nyert Kínában Piastri

Fotó: Go Nakamura/Reuters

Szakács Dávid

A sanghaji időmérőn Piastri megszerezte pályafutása első pole pozícióját, mellőle George Russell (Mercedes) indulhatott, míg Lando Norris (McLaren) a harmadik helyről vágott neki a versenynek. A címvédő Max Verstappen (Red Bull) a negyedik, a Ferrari kettőse, Lewis Hamilton és Charles Leclerc pedig a harmadik sorból várta a lámpák kialvását.

A startnál Piastri magabiztosan megtartotta a vezető pozíciót, míg Norris hamar megelőzte Russellt. A Ferrari pilótái a rajt után Verstappen elé kerültek, majd ezt követően összeértek, aminek következtében Leclerc első szárnya megsérült, de a tempóját ez nem befolyásolta. A bokszkiállások után a sorrend kismértékben változott, Russell egy időre megelőzte Norrist, de a McLaren versenyzője visszaszerezte második helyét. Hamilton a verseny során kétszer állt ki kereket cserélni, míg Verstappen az utolsó körökben egy óriási előzéssel elment Leclerc mellett.

Piastri hibátlan vezetéssel behúzta a futamot, megszerezve pályafutása harmadik F1-es győzelmét. Norris a verseny végén kialakuló fékproblémái ellenére megtartotta második pozícióját, így Russell harmadik lett. Verstappen negyedikként, Leclerc ötödikként, Hamilton hatodikként zárta a futamot.

A középmezőnyben Esteban Ocon remek teljesítménnyel a hetedik helyre hozta be a Haas-t. Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) nyolcadikként, Alexander Albon (Williams) kilencedikként, míg a több látványos előzést bemutató Oliver Bearman (Haas) tizedikként zárt. A világbajnoki pontversenyt továbbra is Norris vezeti (44), előnye nyolc pont Verstappennel szemben (36). A címvédőt szorosan követi a tabellán Russell (35) és Piastri (34) is. A következő versenyt két hét múlva, Japánban rendezik.

Kizárták a Ferrarikat és Gasly-t

A sanghaji verseny után pár órával a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Charles Leclerc-et, Lewis Hamiltont és Pierre Gasly-t (Alpine) is diszkvalifikálta technikai szabálytalanságok miatt. Leclerc és Gasly autója az üzemanyag eltávolítása után egy kilogrammal könnyebb volt az előírtnál. Mindkét esetben az FIA a szabályok 4.1-es pontjának megsértésére hivatkozva kizárta őket. Hamiltonnak a padlólemez túlzott kopása okozta a vesztét. Az FIA megállapította, hogy az előírtnál vékonyabb volt a kopólemez, így a szabályzat 3.5.9-es pontjának megsértése miatt ő is a kizárás sorsára jutott.

Fotó: XPB Images

A Kínai Nagydíj hivatalos végeredménye:

1. Oscar Piastri – McLaren

2. Lando Norris – McLaren – +09,748

3. George Russell – Mercedes – +11,097

4. Max Verstappen – Red Bull – +16,656

5. Esteban Ocon – Haas – +49,969

6. Kimi Antonelli – Mercedes – +53,748

7. Alexander Albon – Williams – +56,321

8. Oliver Bearman – Haas – +1:01,303

9. Lance Stroll – Aston Martin – +1:10,204

10. Carlos Sainz – Williams – +1:16,387

11. Isack Hadjar – Racing Bulls – +1:18,875

12. Liam Lawson – Red Bull – +1:21,147

13. Jack Doohan – Alpine – +1:28,401

14. Gabriel Bortoleto – Sauber – +1 kör

15. Nico Hülkenberg – Sauber – +1 kör

16. Cunoda Juki – Racing Bulls – +1 kör

Fernando Alonso – Aston Martin – kiesett

Charles Leclerc – Ferrari – kizárva

Lewis Hamilton – Ferrari – kizárva

Pierre Gasly – Alpine – kizárva

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!