85 százalékkal

2020.01.30. 13:02

Jelentősen csökkent a terrorizmus Pakisztánban

Noha az elmúlt tíz évben jelentősen, mintegy 85 százalékkal csökkent a terrorizmus mértéke Pakisztánban, megfigyelő szervezetek rámutatnak arra, hogy az ázsiai országban továbbra is veszélyt jelentenek a szélsőségesek, a terroristatevékenység pedig a szomszédos Afganisztán stabilitását is befolyásolhatja – áll az AP hírügynökség nemzetközi és helyi elemzőkre hivatkozó csütörtöki jelentésében.

A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem jegyében 1989-ben létrehozott Pénzügyi Akciócsoport (FATF) kormányközi szervezet azonban októberben felrótta Iszlámábádnak, nem továbbra sem tesz meg mindent a terroristatevékenység felszámolásának érdekében. A párizsi székhelyű szervezet februárban ül össze annak megvitatására, hogy a jelenleg „szürke zónában” található ázsiai országot feketelistára tegye-e.

A washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Központ részéről Michael Kugelman azt mondta, Pakisztánra még sok munka vár a terrorizmus elleni harcban. „A radikalizáció és a terrorizmus nagyon is valós fenyegetések továbbra is, még akkor is, ha a legismertebb elkövetők valóban meggyengültek” – mondta Kugelman.

A vitatott hovatartozású Kasmír területén – melyen Pakisztán Indiával és Kínával osztozik – szintén működnek pakisztáni iszlamista csoportok, róluk Újdelhiben úgy gondolják, hogy a pakisztáni hírszerzés (ISI) támogatásával tevékenykednek.

Míg Iszlámábád többször jelezte, hogy 2019 eleje óta 66, terroristatevékenységgel gyanúsított szervezetet tiltott be, elemzők rámutatnak arra, hogy sok szélsőséges csoport azóta más néven alakult újjá.

Több pakisztáni elemzőközpont felhívja a figyelmet arra, hogy az országban működő szélsőséges sejtek egy része kapcsolatokat tart fenn az Afganisztánban működő terrorista hálózatokkal is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában