2020.02.11. 07:27
Több tényező akadályozza az egyházi ingatlanok visszaadását Romániában
Egyes titkosított levéltári anyagok hozzáférhetetlensége és a bíróságok ellentmondásos ítéletei is akadályozzák Romániában a huszadik században elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását – állapították meg hétfőn egy bukaresti konferencián.
A tudományos tanácskozást rendszerváltozás évfordulója előtt tisztelgő „30 éve szabadon” emlékév keretében rendeztek a román fővárosban a romániai egyházi ingatlanok tulajdonviszonyainak változásáról.
A Magyarország bukaresti nagykövetsége és kulturális külképviselete által kezdeményezett, a bukaresti Balassi Intézetben tartott fórumon elhangzott: a román állam – nemzeti, majd ideológiai célokat követve – az egyházak befolyását akarta megtörni ingatlanvagyonuk és elsősorban iskoláik államosításával. Bár
a rendszerváltás után Bukarest a teljes visszaszolgáltatás elvét hirdette meg, a restitúció eredményével minden felekezet elégedetlen.
A konferencián – amelyen több nyugati ország nagykövetségének képviselője és Miguel Maury Buendía érsek, apostoli nuncius is jelen volt – Adrian Petcu, a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács kutatója arról beszélt: a román ortodox egyházat már a 19. században Alexandru Ioan Cuza szekularizációs törvénye megfosztotta birtokai jelentős részétől, így ezekre nem vonatkoznak a rendszerváltás utáni restitúciós törvények. Az egyháznak azt a 188 ezer hektárnyi bukovinai erdővagyont sem sikerült visszaperelnie, amelyet a kommunista időben államosítottak.
Camelia Moldoveanu, a romániai zsidók történelmét kutató központ képviselője elmondta: az 1920-ban létrejött Nagy-Románia 750 ezer zsidó polgárának csaknem fele nem élte túl a holokausztot, túlnyomó többségük pedig később elvándorolt a kommunista Romániából. A zsidó hitközségek elkobzott vagyonának visszaszerzését a román államra továbbra is jellemző „titokmánia” nehezíti. „Amikor nincs hozzáférésed a titkosított levéltári anyagokhoz, nagyon nehéz bebizonyítanod, hogy amit elvettek tőled, az valamikor a tied volt” – panaszolta a kutató.
Valeriu Median atya, a görögkatolikus egyház képviselője szerint Románia soha nem tette jóvá azt, hogy 1948. december elsején – a Román Királyság és Erdély egyesítését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat 30. évfordulóján – egyházuk felszámolásával „köszönte meg” a görögkatolikusok hozzájárulását a nemzeti egység megteremtéséhez. A két világháború között még 1 millió 300 ezer hívője és csaknem kétezer temploma volt a román görögkatolikus egyháznak, amely 1989 után alig 200 ingatlanát kapta vissza, az ortodox egyházba kényszerített híveinek száma pedig mára 200 ezerre apadt.
Marchut Réka, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa előadásában a bukaresti magyar római katolikus közösség történetét idézte fel, ugyanakkor rámutatott: az ingatlanviszonyok tekintetében a romániai római katolikus egyház számára nem a kommunizmus, hanem a két világháború közötti időszak jelentette a legnagyobb veszteséget. A nemzetállam megteremtését célul kitűző Románia ugyanis már az 1921-es agrárreformmal elkobozta a nagybirtokosnak számító római katolikus egyháztól mezőgazdasági területe és erdővagyona túlnyomó részét.
Veress Emőd, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet munkatársa a romániai restitúciós törvények alkalmazásának ellentmondásait a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium esetével példázta. Ebben az ügyben az Osztrák-Magyar Monarchia 19. századi egyházi telekkönyvezési gyakorlatát egy 1938-as romániai törvény alapján értelmezték félre, amikor elvitatták az egyház tulajdonjogát.
A jogász rámutatott: a rendszerváltás után az egyházaktól azt várták az emberek, hogy újra ellássák történelmi – oktatási, társadalmi, kulturális – szerepüket: ezért is érintik érzékenyen a közösségeket az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását elutasító bírósági ítéletek.
