Járvány

2020.05.28. 12:11

Szijjártó: az új állapotok megnövelik a polgári hírszerzés jelentőségét

Mindig az új körülményekre kell reflektálnia az Információs Hivatalban (IH) dolgozók képzésének, így azon folyamatosan változtatni kell – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az IH új képzési központjának átadóján.

Forrás: Szijjártó Péter/ Facebook

Szijjártó Péter azt mondta: a koronavírus-járvány következményeit még nem lehet pontosan látni, de az biztos, hogy semmi sem lesz olyan, mint előtte:

új politikai világrend jön létre és új világgazdasági verseny indul, ami megnöveli a polgári hírszerzés jelentőségét és átalakítja annak feladatait.

Látható, hogy

erősödni fog a világgazdasági verseny és a beruházásokért folytatott vetélkedés az országok között,

az erősorrendet pedig nagy mértékben befolyásolja majd, hogy melyik ország milyen mértékben tudja megvédeni a munkahelyeket és hány új munkahelyet tud létrehozni – vélekedett.

A mindennapi élet változásai közül a miniszter szerint az egyik legfeltűnőbb, hogy a digitalizáció és a járvány okozta kényszer miatt

a személyes találkozások szerepét egyre inkább átveszik az online kapcsolatteremtési formák.

Emiatt jelentősen nő a kibertámadások veszélye. Ezért

a kiberbiztonság jelentősége még soha nem volt olyan fontos, mint lesz a következő években lesz

- mondta.

Hangsúlyozta: a kibertámadások megelőzésére, a támadási szándékok felderítésére sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az elkövetkezendő időszakban.

Hozzátette:

a magyarok nemzeti érdeke, hogy a NATO erősödjön, ennek eléréséhez folyamatosan növelik a magyar hozzájárulást.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a következő időszakban azok az országok erősödnek meg, amelyek hatékonyan érvényesítik nemzeti érdekeiket, Magyarországnak emiatt mindent a saját szempontjából kell néznie.

El kell fogadni, hogy minden nemzet máshonnan nézi a világot, ez azonban nem jelenthet ellenségeskedést és az együttműködés ellehetetlenítését – emelte ki.

A miniszter szerint világos: egyetlen ország sem engedheti meg, hogy a békeidőben kevésbé fontosnak tűnő stratégiai ágazatok ilyen mértékben kitettek legyenek „külső szereplőnek”.

Ezért ezekben az ágazatokban ki kell építeni a saját kapacitást, Magyarországon a kormány például elkezdte kialakítani az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök gyártását – mondta Szijjártó Péter.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában