Orvosi kamara elnöke: azt kaptuk, amit kértünk

A MOK-elnök a Mandinernek adott interjúban beszélt az orvostársadalom aggályairól is, ahogy azt is elárulta, melyik javaslatuk nem került be az elfogadott bértáblába.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy járványidőszak alatt sikerült elérni az orvosok béremelését. Hogy érzi, mennyiben az önök érdeme és mennyiben a járványhelyzet kényszerítette ki ezt a történelmi lépést?

Személyes érdememnek semmiképpen nem tekintem. Annak viszont igen, hogy az orvosi kamara vezetése egy más ajánlattal ment a politika elé, mint az előző vezetés, azaz

mi nem bértárgyalást követeltünk, hanem az egészségügy megújításának elképzelésével álltunk elő.

Azt mondtuk, hogy az a célunk, hogy tisztességes, betegbiztonságot garantáló ellátás legyen, amiben egyetlen munkahelyen dolgozva tudja minden orvos egy hálapénzmentes egészségügyben megkeresni a bérét. Megválasztásom óta korszerűbb szemléletű és szerkezetű egészségügyért dolgozunk, aminek csupán előfeltétele a bérrendezés. Pintér Sándor ragaszkodott ahhoz, hogy normaszöveg szintjén vállalja be, és írja meg a kamara a hálapénz betiltásának törvénytervezetét. Természetesen bevállaltuk. Abban pedig, hogy ilyen gyorsan sikerült eredményt elérni, valószínűleg a Covidnak is szerepe van, ezt nem vitatom.

Azt mondta a miniszterelnök, hogy az önök javaslatát fogadták el egy az egyben. Milyen eszközökkel érték el ezt?

A megfelelő taktikánk eredménye ez. A megválasztásomkor mondtam: mi együttműködőbbek leszünk a reformokban, de keményebbek a követelésekben. A kamara országos küldöttgyűlése – még Éger István előterjesztésére – 2019 novemberében hozott egy határozatot, amiben rögzítették, hogy amennyiben bérkérdésben nincs előrelépés, a kamara vezetése köteles elindítani az önként vállalt többletfelmondások gyűjtését. Mivel nyárig ebben nem történt semmi, a területi szervezetek tanácsa előírta, hogy el kell kezdeni a felmondások gyűjtését. El is kezdtük. Ez a folyamatos konstruktív tárgyalásokkal együtt bizonyult végül eredményesnek.

Gyakorlatilag a kormány megduplázta a jelenlegi béreket: három év múlva 687 ezer forintot kap majd kézhez egy kezdő orvos, míg 41 évnyi tapasztalattal rendelkező kollégája 2,3 milliót. Elégedettek? Kimondhatjuk, hogy nem toldozgatás, hanem valódi szintlépés történt az orvosok bérének emelésében?

Igaz az a kormányzati kommunikáció, miszerint mindenfajta módosítás nélkül fogadták el a megszavazott törvényben a MOK bértáblájának alapszámait. És ez jó. Ám a mi bértáblánk az elfogadottnál összetettebb volt. A tudás elismeréséért külön szorzót kértünk az egyetemi oktatóknak, kértük, hogy magasabb díjjal legyenek elismerve a tudományos fokozattal rendelkezők. Az orvostudomány ugyanis nagyon tudásintenzív ágazat, ha nincs képzés, utánpótlásnevelés és orvosi iskolák, azt nagyon megsínyli a jövő. Ezért tartottuk fontosnak, hogy külön díjazásban részesüljön ez a szféra. Ez azonban sajnos nem került be a törvénybe, de ez nem zárja ki, hogy egy későbbi tárgyaláson, akár egy egyszerű szorzóval ne kerülne korrekcióra. Ez a jövő és a korszerű gyógyítási szemlélet terjedése szempontjából fontos. A közalkalmazásban álló orvosok a bérrendezéssel gyakorlatilag nagy elismerésben részesültek.

A „gyakorlatilag nagy elismerés” az nem ugyanaz, mint a szintlépés.

Bármelyiknek nevezhetjük. Minden fanyalgás nélkül mondhatom, hogy – azzal a kis kiegészítéssel, hogy a tudás elismerését még várjuk –

kiemelkedő, kérésünknek megfelelő béremelést kapunk.

Köszönjük szépen, azt kaptuk, amit kértünk.

Mit szól az orvosok többsége a béremeléshez?

Nem hiszem, hogy lenne, aki azt mondaná, „köszönöm, nem kérem”. Ám biztosan tudom, hogy vannak olyanok, akik ha összeszámolják az összes mellékállásuk és a hálapénzből befolyt összeget és összevetik a bértábla szerintivel, akkor már nem biztos, hogy nyertesnek érzik magukat. Valójában pedig mindenki nyertes, hiszen tisztességes körülmények között, az önkizsákmányoló többletmunka nélkül, becsületesen keresi meg azt a pénzt, ami a normális, a szakma megbecsültségét jelző életminőséget biztosít. Ezért esetleges nominális jövedelemcsökkenés esetén is nyertesnek tekintem a kollégákat. Egyébként a bérrel kapcsolatosan nincs tömeges elégedetlenség a kollégákban, erről nem kapunk üzeneteket.

Akkor mivel kapcsolatosan van tömeges elégedetlenség? Valóságos cikk- és kommentáradatok szólnak arról, hogy indokolatlan az orvosok szájhúzása.

Mi olyan bérmegállapodást kötöttünk, amiben a bérért cserébe bevállaltuk a hálapénz gyors és radikális kivezetését, ám arról nem volt szó, hogy ez egy jogállási törvénybe lesz csomagolva.

Az orvosok félnek attól, mi vár rájuk,

mert nem tudják, hogy fog kinézni a törvény a gyakorlatban. Tehát az elégedetlenség erősen megvan most a kollégák között – de remélem, hogy tudunk dolgozni azon, hogy a félelmeik oldódjanak, mert törvénymódosítással és jó végrehajtási utasításokkal tudjuk orvosolni ezt.

De mitől félnek konkrétan?

Hogy minden korlátozó feltétel nélkül kirendelhetők vagy áthelyezhetők mondjuk Mátészalkáról Dombóvárra, ami pedig nagyon ellentétes az orvosi lét gyakorlatával.

Ezzel kapcsolatosan tegnap a miniszterelnök azt mondta, hogy „járvány van, tudomásul kell venni, hogy vezénylés nélkül emberek halhatnak meg, ezért most szükség van rá. Ugyanakkor ez nem lehet állandó gyakorlat.”

Akkor ezt tessék bevinni a törvénybe, és boldogok leszünk. Ha a törvény így módosul, akkor ki van húzva a méregfoga az egésznek. A kollégák ugyanis nem a járvány alatt nem hajlandók máshol dolgozni, hiszen pontosan tudja mindenki, hogy a járványhelyzet egy másfajta intézményszervezést, másfajta ellátást igényel, és ezt csak vezényléssel lehet megoldani. Ez pedig belefér a hippokratészi eskübe. De az, hogy békeidőben két évre el lehessen vezényelni azért, mert máshol nincs olyan orvos, teljesen elfogadhatatlan és idegen attól a kultúrától, amit a kollégák az egészségügyben megszoktak. A másik, ami miatt nem jó a kollégák szájíze, az a másodállások magánellátással való viszonyának a kérdése. Sok ezzel kapcsolatosan a kérdőjel. A törvény ugyanis azt mondja, hogy engedélyeztetni kell a másodállást, ezeknek a részleteit pedig kormányrendelet szabja meg. Ez rendben is van, egyetértünk azzal, hogy rendet kell tenni a másod-, harmad- és negyedmellékállások világában, és tisztább működési módra van szükség. Csak

szeretnénk tudni, hogyan fog működni a rendszer,

ki és milyen szempontok szerint engedélyezi a másodállás-vállalást. Ne felejtsük, hogy a kollégák nemcsak magukra, hanem a betegeikre is gondolnak. Márpedig, ha a kormány hétfőről keddre megszünteti, vagy nagyon radikálisan csökkenti a másodállásokat, ellátóhelyek fognak működésképtelenné válni. Ugyanez van a közreműködő szerződésekkel. Vannak ugyanis olyan szakmák, amiket jellemzően nem munkaviszonyban látnak el az orvosok – például a patológusok és a radiológusok zömmel ilyenek –, hanem ott dolgoznak, ahol szükség van rájuk. Ezeket a kérdéseket pedig valamilyen módon mind meg kell tudni oldani.

A kormány feltétele: csak az kapna fizetésemelést, aki nem fogad el hálapénzt, és csak az állami egészségügyben dolgozik – hiszen ez így igazságos. Egyetért ezzel a feltétellel?

Az orvosi kamara ezt sohasem támadta, mi azt mondtuk, hogy tisztességes, hálapénzmentes rendszerben szeretnénk dolgozni, a hálapénz kivezetésének pedig előfeltétele a béremelés. Nem csupán elfogadjuk, hanem

üdvözöljük a hálapénz tiltását,

de azt is mondtuk, hogy ehhez egyéb feltételeket is biztosítani kell. Addig ugyanis, amíg a beteget a várólistán az az orvos teheti előrébb vagy hátrébb, amelyik operál, addig nem fog megszűnni a hálapénz. Ha a két funkció elválik, nevezetesen, hogy ki vezeti a várólistát és ki operál, abban a pillanatban kisebb a csábítás és a nyomás, hogy hálapénz legyen. Jó néhány ilyen feltételre is szükség van.

A törvényjavaslat az összeférhetetlenség több kérdéskörét is szabályozza. Ennek értelmében nem vállalhat másodállást az az orvos, aki részt vesz az egészségügyi szolgálati jogviszonyban. Egyetért ezzel?

A törvény nem pontosan ezt mondja, hanem hogy engedélyeztetnie kell. A szándékkal egyetértünk, csak azt mondtuk, ez nemcsak pénzügyi kérdés, hanem ellátás-hozzáférési is, ezért a megvalósíthatósága átmeneteket igényel. Ha eddig három helyen dolgoztam orvosként, és most csak egy helyen leszek, akkor a másik két helyen ki lesz helyettem? Hogy oldódik meg ott az ellátás? Ez egy bonyolultabb, ellátásszervezési változásokat is követelő kérdés, ahol a betegbiztonságot, a betegek hozzáférését és az orvosérdekeket is össze kell hangolni. Magával a szabályozási céllal, hogy ne rohangáljon másod- és harmadállásért az orvos, hanem egy munkahelyről tudjon tisztességesen megélni, maximálisan egyetértünk.

A Magyar Orvosok Szakszervezete azonban egyenesen „visszautasította, hogy ehhez a régóta esedékes béremeléshez bármiféle egyéb kötelezettséget, korlátozást csatoljanak a hálapénzt tiltó rendelkezésen kívül”. A dupla bér jöhet, de a feltételek ne?

Vegyük külön azt a két kérdést, hogy lehet-e ezt egy csomagban kezelni és hogy megfelelő-e erre ez a törvény. Merthogy mi mindvégig azt mondtuk, hogy egy más, kulturált, betegbiztonságot garantáló, hálapénzmentes egészségügyet akarunk, ezért dolgozunk, és emiatt mentünk bele ebbe az átalakítási folyamatba. Az, hogy a béremeléshez más intézkedések is kapcsolódnak, ezt nem vitatjuk. Azt a módot viszont nem tartjuk elegánsnak és békét hozónak, hogy

nem tudtunk arról, hogy ezt az egészet csomagban kapjuk

minden konkrét egyeztetés és normális véleményezési idő nélkül. Ez a mód az, ami sokakat felháborít, ugyanis az ígéret annyi volt, hogy beterjesztik a bértáblát.

Ezt az ígéretet be is váltotta a kormány, teljesen elfogadva az önök javaslatát.

Igen, csak egy olyan törvény keretén belül, amiről a kamarának és a kollégáknak semmilyen információjuk nem volt előtte. Ez okozza ennek az egésznek a rossz fogadtatását. Ezzel pedig nem azt mondjuk, hogy csak bért kell emelni és nem kell követeléseket vagy feltételeket támasztani, például a kirendeléssel és áthelyezéssel kapcsolatos szabályok így nem maradhatnak.

Hogy képzelik el a hálapénz kivezetését?

A törvényi tiltás és annak a tudata, hogy az orvos most már megkapja rendesen a fizetését azért, amit csinál, sokakat szabálykövetővé tesz. Én nem a büntetések súlyosságában, hanem abban bízom, hogy a szabálykövetők elterjesztik, hogy „képzeld, eddig adtam neki, most meg nem adtam, és ugyanúgy látott el”. Ha pedig ugyanazt az ellátást kapom ugyanott és boríték nélkül, ráadásul még tilos is hálapénzt adni, akkor meg minek adjak? Ez fog elterjedni, és mások is megpróbáljak. Ezt a mechanizmust tartom életszerűnek. Tehát mi nem abban bízunk, hogy majd próbabetegek lesznek a próbavásárlások mintájára, meg rejtett kamerák, hanem abban, hogy a pozitív minták gyakorlata terjed.