a neheze most jön

2021.05.09. 11:01

Hétfőn kezdődnek a szakmai vizsgák

A technikumok sikeresen megszervezték az érettségi vizsgákat, azonban a szakképzésben sem értek még véget a megmérettetések. Hétfőtől kezdődnek a szakmai írásbeli vizsgák, hamarosan gyakorlati tudásukról is számot adhatnak majd a fiatalok – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Nagykanizsa, 2021. március 2. Hofstetter Zsolt fémiparigyártás-elõkészítõ tanuló (b) és Tóth Antal szakoktató mester a fémmegmunkálást gyakorolják a mûhelyiskola program keretében megtartott gyakorlati oktatáson a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum tanmûhelyében 2021. március 2-án. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával megvalósuló mûhelyiskola program piacképes részszakmához juttathatja a hagyományos oktatási rendszerbõl kiesõ fiatalokat. Az új típusú képzés kísérleti jelleggel már kilenc szakképzõ intézményben és két egyházi, karitatív szervezetnél érhetõ el. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Elismerés illeti a technikumokban dolgozókat és persze a tanulókat azért, hogy a járványhelyzet ellenére is zökkenőmentesen zajlott eddig az érettségi. A szakképző intézmények oktatóit és diákjait azonban újabb kihívások várják. A neheze még hátravan, hiszen a szakmai ismeretekből hétfőtől kezdődnek a vizsgák – mondta el Schanda Tamás.

A szakképző intézmények maguk dönthetnek a szakmai vizsgák gyakorlati részének és projektfeladatainak időpontjáról, az írásbeliket egységesen május 10-étől szervezhetik meg a járványügyi előírások szigorú betartásával.

A holnaptól vizsgázó fiatalok az elmúlt években korszerű, versenyképes és a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást szereztek. Friss szemléletük, az életkorukból eredő erejük nagy segítséget jelent majd az ország újraindításában – tette hozzá Schanda Tamás.

A megerősített szakképzésben tanulók biztos elhelyezkedést és tisztességes fizetést ígérő szakmákat sajátíthatnak el.

Tavaly ősztől ösztöndíjat és akár munkabért is kapnak, a vállalkozásokkal fenntartott egyre szélesebb kapcsolatrendszernek köszönhetően gyakran leendő munkaadójuknál szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat.

A technikumok érettségit is adnak, a mérnökképzés előszobáiként egyenes utat nyitnak a felsőoktatásba. A szakképzés kétségtelen előnyeit egyre több gyerek és szülő ismeri fel: a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot idén is technikumba vették fel – fejtette ki a miniszterhelyettes.

Borítókép: Hofstetter Zsolt fémiparigyártás-előkészítő tanuló (b) és Tóth Antal szakoktató mester a fémmegmunkálást gyakorolják a műhelyiskola program keretében megtartott gyakorlati oktatáson a Nagykanizsai SZC Zsigmondy Vilmos Technikum tanműhelyében 2021. március 2-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában