Ország-világ

2021.08.26. 16:26

Közgazdásznak adta ki magát a Momentum egyik vezetője, de hazudott, nincs diplomája

A politikus így is élvezi a főváros baloldali vezetésének bizalmát.

Közgazdásznak adta ki magát eddig, de az előválasztási önéletrajzából kiderül, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja. A fiatal „politikus” éveken át hazudott. Kis Ferenc, a Mediaworks Hírcentrum munkatársának összeállításából tehát kiderül, hogy a korábban zavaros pénzügyi botrányba is került, egyébként nagy hangon nyilatkozgató, a világot kiosztó értelmiségi szerepében mutatkozni próbáló Hajnal Miklós hazudott: nincs diplomája – írja az Origo.

A nyugatos ifjú értelmiségi imázst építgetni próbáló Momentum egyik elnökségi tagjáról már a Gyurcsány-show legelején kiderült, hogy éveken át félrevezette a közvéleményt. Magyarul: hazudott.

Hajnal Miklós Budapest 3. választókerületében, a Hegyvidéken akar képviselőjelölt lenni. Az előválasztási cirkuszra leadott önéletrajzát böngészve érdekes részletekre bukkantunk, például arra, hogy nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, csupán felfüggesztett, illetve idén induló egyetemi tanulmányokat jelölt meg a Momentum egyik vezető politikusa.

Mindez azért meglehetősen sajátos, mert korábban több televíziós műsorban is közgazdásznak mondta magát, illetve a Wikipédia oldalán is ez a végzettség szerepel. Szó szerint azt írják, hogy „felsőfokú tanulmányait 2014-től az Oxfordi Egyetem filozófia, politika és közgazdaságtan szakán folytatta„. (Ebben a mondatban persze ott van a jellegzetes momentumos sunyiság is: azt megkerüli, hogy nem végezte el.) Ez egyébként majdnem megegyezik azzal, amit Hajnal a friss, előválasztási önéletrajzában is feltüntetett, csak itt már hozzáfűzte azt a korántsem mellékes információt, hogy „felfüggesztett tanulmányokról” van szó.

Emellett idén kezdi el tanulmányait az ELTE jogi karán, levelező tagozaton – olvasható az életrajzában. Hajnal Miklós korábban előszeretettel vitázott a kamerák előtt gazdasági természetű kérdésekről is, szakértőnek lódítva magát. Egyik emlékezetes szereplése 2017. január 25-én az akkoriban baloldali " target="_blank" rel="noopener noreferrer" name="readabilityLink-2">Hír Televízióban volt, amikor Kemény Dénessel, a vízilabda-válogatott egykori háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányával vitázott a budapesti olimpiai pályázatról, amely ellen már javában gyűjtötte az aláírásokat a Momentum.

A beszélgetés egy pontján Hajnal szemrebbenés nélkül azt mondta: „nyilván, én magam is közgazdász vagyok„. A műsorvezető nem javította ki, mert nyilván nem ismerte a momentumos előéletét, és nem is feltételezte, hogy hazudik.

Később, már " target="_blank" rel="noopener noreferrer" name="readabilityLink-3">idén februárban az atv stúdiójában a járványhelyzetről beszélgetve a műsorvezető ezekkel a szavakkal fordult Hajnalhoz: „de van nekünk egy közgazdászunk is”. Ekkor sem érezte szükségét a pontosításnak, inkább magabiztosan „szakértett„ tovább.

Sőt, augusztusban, szintén az atv-ben egy valóban közgazdász diplomával és sok éves tapasztalattal rendelkező embert, az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót bírálta, mondván, hogy senki nem tartja közgazdasági szaktekintélynek. Mondta ezt a tanulatlan Hajnal Miklós a valójában szaktekintély közgazdászról...

A momentumos politikus diploma nélkül is élvezi a főváros baloldali vezetésének bizalmát, hiszen a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját tölti be, havi bruttó 502 500 forintos javadalmazásért. A fontos tisztség elnyeréséhez elegendő volt egy érettségi, jelenleg ugyanis ez a legmagasabb iskolai végzettsége Hajnal Miklósnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában