kiszabadították

2021.09.09. 17:51

Rövid ideig ismét egy megfeneklett hajó torlaszolta el a Szuezi-csatornát

Ismét megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában eltorlaszolva a forgalmas vízi utat, de az egyiptomi hatóságoknak sikerült rövid időn belül kiszabadítaniuk – közölte csütörtökön a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA).

Az SCA szerint egy panamai ömlesztettáru-szállító hajó zárta el az utat a csatorna egyik kétsávos szakaszán, ami miatt négy hajót kellett átirányítani a párhuzamos sávba.

A megfeneklett teherhajót vonatóhajókkal sikerült kiszabadítani. A 225 méter hosszú, 32 méter széles, 43 ezer tonnás Coral Crystal ezt követően folytathatta útját Szudánba.

A Szuezi-csatorna köti össze a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel. A szállítási útvonal jelenti egyben Egyiptom legnagyobb bevételi forrását a turizmus mellett.

A mostani eset kapcsán hírügynökségek felidézték a 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Givennel történteket.

A világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

A mentési műveletek akkor hat napig tartottak, és több mint egytucat vontatóhajó vett részt a munkában. A csatorna medrét is kimélyítették, hogy kiszabadítsák a beszorult konténerszállítót.

Az SCA szerint Egyiptom napi 12-15 millió dollárt veszített a csatorna lezárásával. Emellett a hatóság egyik alkalmazottja életét vesztette a mentési műveletek során, és károk keletkeztek a partburkolatban. A hat nap alatt 422 hajót kellett feltartóztatni, fedélzetükön több mint 26 millió tonna áruval. Az Allianz biztosító szerint a tengeri kereskedelem számára okozott veszteségek elérték a napi 6-10 milliárd dollárt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában