Külföldi támogatók

2023.08.10. 06:26

Komoly bevételekre tett szert Karácsonyék alapítványa

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Párbeszéd pártalapítványa több mint 350 millió forint bevételt könyvelhetett el eddig, jócskán kaptak támogatást külföldről is.

MW

Karácsony Gergely és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökei sajtótájékoztatót tartanak a párt tisztújító taggyűlése után 2018. november 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Komoly bevételekre tett szert a Megújuló Magyarországért Alapítvány, amely többek között a Jámbor András nevével fémjelzett, Antifa- és pedofilügybe keveredett Szikra Mozgalom nyári táborát és a zöldmozgalom álcája alatt egyéb szélsőbaloldali aktivistaképzőket is támogatott – tudta meg a lap

A Karácsony Gergely-féle Párbeszéd pártalapítványa a megalakulása, 2014 óta összesen több mint 350 millió forint bevételt könyvelhetett el főként a Párbeszéd befizetései és költségvetési támogatás címén. 

A Megújuló Magyarországért Alapítvány kasszájába ebből az összegből csak idén januárban és áprilisban több mint 55 millió forint került. 

A szervezet programjai alapján azonban jól nyomon kísérhető, hogy az aktivistaképző és álzöld rendezvényekre kaphattak jócskán támogatást külföldről is, különböző baloldali pártokhoz köthető alapítványoktól, amelyek egyik fő célja az uniós balliberális ideológia, a genderelméletek és a migráció támogatásának közvetítése a tagállamokban. 

Legutóbb például – miközben Budapest zöldterületeinek állapota egyre tragikusabb és a levegőszennyezés sem csökkent a belső kerületekben – Karácsony Gergely fővédnökségével és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával egy konferenciát és workshopot szerveztek, ahol az önkormányzatok zöldpolitikáját beszélték meg a résztvevőkkel.

Az esemény támogatói között volt a német szociáldemokraták szervezete, a Fridrich Ebert Alapítvány is, amely főként a kormányellenes rendezvények szervezőjeként és baloldali hálózatok építőjeként vált hírhedtté Magyarországon.

Nem véletlen persze, hogy miért költ ez az alapítvány pont a magyarországi baloldalra hatalmas összegeket.

A szervezet elnöke ugyanis az a Martin Schulz, aki az Európai Parlament egykori szociáldemokrata elnökeként rendszeresen támadta hazánkat és Orbán Viktort, fő célja volt a magyar kormány megbuktatása.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában