Konfliktus

2023.09.19. 19:00

Felvételeken az újabb azeri–örmény háború (videó)

Úgy tűnik, hogy ebben a vérontásban is a drónok játsszák majd a főszerepet.

MW

Nikol Pasinján örmény miniszterelnök ellen tüntetnek az örmény fővárosban, Jerevánban 2023. szeptember 19-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Vahram Bagdaszarján

Kedd délelőtt pattanásig feszült a helyzet, majd ki is tört egy újabb azeri–örmény háború Hegyi-Karabahért. A katonai műveleteket az azeriek indították, állításuk szerint azért, mert négy katona és két polgári személy örmény diverzáns akcióval elhelyezett aknák miatt életét vesztette a dél-kaukázusi szakadár enklávé területén.

A közlemény szerint Baku tájékoztatta Oroszországot és Törökországot a hadműveletről.

Az örmény védelmi tárca azt közölte, hogy Azerbajdzsánnal közös határán viszonylag stabil a helyzet. Hegyi-Karabah és kisebb környező területek az 1994-ben véget ért örmény–azeri háború után az örmény szakadárok ellenőrzése alá kerültek, de a 2020. őszi háborúban Baku jelentős területeket visszafoglalt – írja a Mandiner.

Néhány órával a konfliktus kitörése után sorra érkeztek a harctéri videók, ezekből látható egy válogatás.

Az első felvételen egy izraeli öngyilkos drón látható. Az izraeliek az azeriek mellett állnak a konfliktusban, így a drónt feltehetően az azeri hadsereg vetette be:

A második videón ezen az örmény csapatok egyik 9K330 Tor légvédelmi rendszere látható, amint találatot kap, és megsemmisül:


Ezen pedig egy öngyilkos drón az örmény légvédelem egyik elektronikus zavaróberendezésébe csapódik be:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában