ENSZ

2023.11.20. 16:11

Szijjártó Péter: követeljük a magyar túszok szabadon engedését (videó)

A kormány azt követeli, hogy a Hamász bocsássa szabadon a magyar túszokat, s a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a terrorcsoport által Izraelből elhurcolt emberek mielőbbi elengedése érdekében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

Szijjártó Péter külügyminiszter beszédet mond az ENSZ Közgyűlésének 76. ülésszakán 2021. szeptember 23-án New Yorkban

Forrás: POOL/AFP

Fotó: Mary Altaffer

A kormány azt követeli, hogy a Hamász bocsássa szabadon a magyar túszokat, s a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a terrorcsoport által Izraelből elhurcolt emberek mielőbbi elengedése érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülése előtt hangsúlyozta, hogy az Izrael elleni brutális terrortámadás nyomán kezdődött konfliktus kapcsán hazánk három speciális szemponttal rendelkezik.

Rámutatott, hogy tizenöt magyar állampolgárságú személy is a Gázai övezetben rekedt, de közülük az egyiptomi és az izraeli közreműködésnek köszönhetően mindenkit sikerült kijuttatni, aki el akart jönni. Ezzel összefüggésben fontosnak nevezte, hogy minél kevesebb civil áldozata legyen a háborúnak.

Illetve közölte, hogy a Hamász öt magyar állampolgárságú személyt is fogva tart. 

Ezért mi nem tudunk elfogadni semmi olyan deklarációt, döntést, határozatot, ami nem mondaná ki világosan és egyenesen, hogy minden túszt azonnal, haladék nélkül és mindenfajta feltétel nélkül el kell engedni

 - fogalmazott.

"Követeljük, hogy egyrészt a Hamász engedje el a túszokat, másrészt pedig hogy a nemzetközi közösség tegyen meg mindent a túszok kiszabadításáért" - szögezte le.

A harmadik különleges magyar szempontra rátérve Egyiptom stabilitásának fontosságát emelte ki, arra figyelmeztetve, hogy az észak-afrikai ország az európai biztonság egyik fő védőbástyája, minthogy Kairó szerepe kimagasló a migrációs nyomás féken tartásában.

Szijjártó Péter ezután arról számolt be, hogy az ENSZ terrorizmus elleni szervezetének vezetőivel és az afrikai kapcsolatokért felelős főtitkárhelyettessel is találkozni fog New Yorkban.

Leszögezte, hogy Magyarországon tavaly 275 ezer, míg idén több mint 170 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg, és az érkezők láthatóan egyre erőszakosabbak.

"Ez sajnos közvetlenül következik abból, hogy Brüsszel olyan migrációs politikát folytat, amely biztatja, inspirálja a migrációt, s amely folyamatosan eteti az embercsempész-hálózatoknak az üzleti modelljét. Ennek véget kell vetnünk, mert ennek tragikus következményei lesznek" - mondta.

Majd hangsúlyozta, hogy Európára óriási migrációs nyomás hárul már most is Afrika felől, és ez később elviselhetetlenné válhat, ha nem tesznek semmit. Szavai szerint ehhez fel kell lépni a terrorizmus ellen, miután az a migrációs hullámok egyik fő kiváltó oka, ezért is küld Magyarország kétszáz katonát Csádba a Száhel-övezet stabilitásának megőrzése érdekében.

Ezenfelül kulcsfontosságú lenne a népességrobbanáson keresztülmenő régió gazdaságának fejlesztése. "Ezért nagyon fontos, hogy végre Európa ne a migránsokat akarja Afrikából elhívni, hanem vigyünk oda olyan fejlesztéseket, beruházásokat, amelyek munkahelyet teremtenek" - jelentette ki.

Példaként hozta fel, hogy hazánk 140 millió dollár értékben hajt végre fejlesztéseket Afrikában kötött segélyhitelek keretében, emellett 30 millió dollár értékben szociális fejlesztési programokat folytat, 18 országban támogatják a keresztény közösségek helyben maradását, illetve évi 1425 diákot fogadnak a magyar egyetemek ösztöndíjakkal.

Tehát az afrikai népességrobbanás hatásait Európára nézve is úgy lehet kezelni, hogyha fejlesztéseket, beruházásokat és munkahelyteremtést viszünk oda, és emellett a terrorizmus ellen fellépünk, Brüsszel pedig maga mögött hagyja végre a migrációt bíztató politikáját. Ez az európai biztonság előfeltétele a következő időszakra

 - összegzett.

A miniszter végül arra is kitért, hogy a magyar külpolitikát a világpolitika színpadán nagy megbecsülés és tisztelet övezi, méghozzá azért, mert a kormány őszinte és szuverén politikát folytat.

"Tehát a magyar külpolitikáról mindenki pontosan tudhatja, hogy annak a szabályait Budapesten írják, a döntéseit Budapesten hozzák, nem máshonnan diktálják. Mi nem más szemüvegén, más nézőpontján keresztül nézünk saját magunkra, hanem a saját nézőpontunkból nézünk a világ ügyeire" - közölte.

"És ezt a szuverén magyar külpolitikát igenis becsülik itt New Yorkban, becsülik az ENSZ-ben, becsülik a világpolitikai színpadon" - tette hozzá.

Szijjártó szerint nemzetközi közösség együttes fellépésével elkerülhető lehet a közel-keleti eszkaláció

A nemzetközi közösség erőinek egyesítésével elkerülhető lehetne az eszkaláció a Közel-Keleten, a régió országai pedig visszatérhetnének az Ábrahám-egyezmények reményt jelentő pályájára a béketeremtés érdekében 

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlésének informális ülésén leszögezte: n

em szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi konfliktus egy brutális terrortámadással kezdődött másfél hónapja Izrael ellen, ezt nem szabad relativizálni.

És nem csak Izraelnek, hanem az egész világnak érdeke, hogy ne történhessen újabb hasonló szörnyű támadás. A terrorizmus elleni fellépés sikere a világ érdeke

– hangsúlyozta.

Beszédében a helyzet kapcsán három különleges magyar szempontra hívta fel a figyelmet. 

Először is a Gázai övezetben rekedt civilek megóvásának fontosságát említette, arra térve ki, hogy tizenöt magyar állampolgár is a területen volt, de mostanra a távozni szándékozók mindegyikét sikerült kijuttatni.

 Ezzel összefüggésben köszönetet mondott egyiptomi és izraeli kollégájának, akik nélkül szavai szerint ez nem lett volna lehetséges.
A második pont, hogy a Hamásznak azonnal és feltételek nélkül szabadon kell bocsátania a túszul ejtett személyeket, akik között öt magyar állampolgár is van, húzta alá.

Rámutatott, hogy Magyarország kizárólag olyan döntésekhez, határozatokhoz és nyilatkozatokhoz tud hozzájárulni, amelyek a terrorszervezetet felszólítják az elhurcolt emberek haladéktalan elengedésére.

Illetve hozzátette, hogy Katar fontos szerepet játszik a közvetítésben a túszszabadítás érdekében.
Végül kiemelte, hogy kritikus fontosságú lenne Egyiptom stabilitásának megőrzése Európa számára, az észak-afrikai ország ugyanis a kontinens egyik védőbástyája az illegális migrációs hullámokkal szemben.

Úgy vélekedett, hogy miközben a nemzetközi közösség azt kéri Kairótól, hogy mindenkit fogadjon be a Gázai övezetből, hozzá kellene járulni az ország stabilitásának fenntartásához is, Magyarország ezért is ajánlott fel százezer eurót a rászorulók egészségügyi ellátásához szükséges eszközök beszerzésére.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Európa biztonságát súlyos kihívások érik napjainkban, és a közel-keleti helyzetnek közvetlen kihatása van a kontinens egészére.

Ezért mi, magyarok rendkívül érdekeltek vagyunk a közel-keleti régió békéjében és biztonságában

– mondta.
Kifejtette, hogy rövid távon a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció, valamint annak elkerülése érdekében, hogy a terrorellenes harc államközi háborúvá szélesedjen.

Ez teljességgel beláthatatlan, megjósolhatatlan következményekkel járna a térségben, amit szerintem egyikünk sem akar

– közölte a miniszter, felelősségteljes magatartásra szólítva fel.

Majd úgy folytatta, hogy hosszú távon pedig vissza kellene térni az Izrael és több arab állam kapcsolatát normalizáló Ábrahám-megállapodások szelleméhez, mivel ez jelentette a legjobb reményt a békére az utóbbi évtizedekben. Ezért azt kérte az egyezmények részes feleitől és a csatlakozást tervezőktől, hogy ne adják fel.

Hiszünk benne, hogy ha egyesítjük erőinket, akkor elkerülhetjük a közel-keleti helyzet eszkalációját, s képesek lehetünk visszatérni a reményteli útra, hogy biztosítsuk, hogy mindenki békében, stabilitásban élhessen a Közel-Keleten

– összegzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában