Családbarát kormányzás

2024.05.27. 11:32

Idén több mint 3300 milliárddal támogatja a gyermekes családokat a kormány

A kormány az elhúzódó háború ellenére is megvédi a családtámogatásokat, a gyermekes családok továbbra is számíthatnak a kormányra – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában hétfőn, írja az MTI.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Zsigó Róbert elmondta: a kormány az idén is támogatja, több mint 3300 milliárd forinttal a gyermekes családokat, ez az összeg most három és félszer annyi, mint 2010-ben volt. Kifejtette: 2010 előtt nem beszélhetünk családbarát kormányzásról; 2010-ben családbarát fordulat történt, ami azt jelenti, hogy minden olyan eszközzel, amely rendelkezésre áll, segítik a családalapítást, a gyermekvállalást és a gyermeknevelést, hogy „minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon”. Ennek érdekében már több mint harminc, a gyermekvállalást, a gyermeknevelést segítő intézkedést hoztak – közölte.

A legkülönlegesebbnek a magyar családtámogatási rendszerben azt nevezte, hogy egy egész életúton át ad támogatásokat: a házasságkötéstől, a gyermek megszületésétől kezdve a bölcsőde, az óvoda, az iskola és a felsőoktatás időszakában is; továbbá amikor otthonteremtésre van szükség vagy szakmát kell választani, vagy visszamenne az anya dolgozni. Hozzátette: azt is segítik, amikor a nagyszülők részt vennének az unokáik nevelésében, hiszen a Nők 40 program vagy a nagyszülői gyed éppen ezt szolgálja.

Zsigó Róbert elmondta, hogy a gyermek megszületésekor családi adókedvezményt adnak, míg 2010 előtt elvették a családi kedvezményt. Nagyon széles azoknak az intézkedéseknek a listája, amelyekkel az otthonteremtést támogatják.

„Nekünk a gyermek az első, és a háborús időkben is megvédjük a családtámogatásokat” – hangsúlyozta az államtitkár.

Idén január elsejétől vezették be a csok után most a csok pluszt, amely nagyon kedvező, maximum 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott hitel a családoknak. Most emelték meg 50 százalékkal a falusi csok összegét, a babaváró támogatást pedig tízmillióról tizenegymillió forintra.

A politikus szólt arról, hogy különböző élethelyzeteket tudnak támogatni. Példaként említette, hogy a gyermek születésétől az első hat hónapban – egy 2021-es döntés után – a csed száz százalékban jár az anyának. Ez azt jelenti, hogy az anya többet keres az első hat hónapban, mint amennyit keresett korábban – fűzte hozzá.

Azt is támogatják, hogy azok az anyák, akiknek a gyermeke féléves lett, és vissza akarnak menni dolgozni, ezt meg tudják tenni. Ehhez kell munka – mondta, megjegyezve: 2010 óta olyan gazdaságot építenek, amelyben egymillió munkahelyet hoztak létre.

Fontos, hogy az anya ne veszítse el a már megkapott családgondozási, gyermekgondozási ellátásokat. A gyed extra ilyen élethelyzetben segít, amikor a gyermek féléves kora után elmehet dolgozni, megkapja a fizetését és megmarad számára a gyermekgondozási ellátás – tájékoztatott. Fontos az is, hogy az anya biztonságban tudja a gyermekét – jegyezte meg az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, emlékeztetve arra, hogy nagyszabású bölcsődefejlesztési programot indítottak a 2010-es évek végén: mára megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma, három és félszer annyi településen van ma bölcsőde, mint korábban.

Elmondta, hogy a négy- vagy többgyermekes családanyák szja-mentessége több mint ötvennégyezer nőt érint. Hozzátette: 2010 óta visszavezették a családi adókedvezményt, visszaállították három évre a gyes időtartamát. Korábban, a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormányok idején elvették az otthonteremtési támogatást, megszüntették a családi adókedvezményt – jelezte, hozzáfűzve: 2010 óta mindig, „minden lehetséges eszközzel és minden akaratunkkal azon voltunk, hogy amikor van lehetőségünk, akkor segítsünk, és újabb és újabb intézkedéseket hozzunk be”.

Kitért arra is: a 2015-ben bevezetett csokot eddig 243 ezer család vette igénybe, a csok pluszt a legújabb adatok szerint csaknem ötezren igényelték már és a falusi csokot is mintegy ezerhétszázan.

Hangsúlyozta: mindig, amikor anyagi lehetőség van, bővítik a családtámogatásokat, és a veszélyes időkben is, például a Covid idején is vezettek be új családtámogatási intézkedéseket, és most, a háborús időkben is megvédik a családtámogatásokat. „Soha, a nehéz helyzetekben sem elvettünk a családoktól, hanem támogatjuk őket” – mondta Zsigó Róbert.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában