Választás 2024

2024.06.10. 12:09

Szavazategyenlőség: időközi voksolás dönthet több településen és egyes választókerületekben is

Tizenhat településen alakult ki szavazategyenlőség a polgármesterjelöltek között, így ezeken a településeken feltehetően időközi választást kell tartani – derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői adataiból. A helyi választási bizottságok hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét – írja az MTI.

MW

Szavazatszámlálás az önkormányzati, európai parlamenti (EP-) és nemzetiségi választásokon a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban kialakított 7. szavazókörben 2024. június 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

Baranya vármegyében Tarróson, Bács-Kiskun vármegyében Újsolton, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében Sajóivánkán és Vattán alakult ki szavazategyenlőség az első két helyen végzett jelöltek között. Ugyanez a helyzet Győr-Moson-Sopron vármegyében Rábaszentmihályon, Somogy vármegyében Büssün, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Kisszekeresen, Tolna vármegyében Koppányszántón. Vas vármegyében Bajánsenyén, Kissomlyón, Mesterházán és Rátóton, Zala vármegyében pedig Belsősárdon, Szijártóházán, Zalaboldogfán és Zalakomárban alakult ki az első helyen végzett polgármesterjelöltek között szavazategyenlőség.

Ezeken a településeken még elképzelhető, hogy a jogorvoslatok miatt mégis eldől, melyik jelölt kapott több voksot, de ha a jogorvoslatok lezárulta után is egyenlő lesz az állás, időközi választást kell tartani.

Szavazategyenlőség miatt nem volt eredményes a választás a Baranya vármegyei Pécs 15. számú egyéni választókerületében, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőtúr 4. számú egyéni választókerületében, továbbá a Pest vármegyei Kerepes 5. számú egyéni választókerületében. Amennyiben a jogorvoslatok lezárulta után is marad a jelöltek közötti szavazategyenlőség, ezeken a helyeken is időközi választást kell majd tartani 120 napon belül.

A helyi választási bizottságok hétfőn állapítják meg a polgármester- és képviselő-választások eredményét

A szavazatszámláló bizottságok jegyzőkönyvei alapján várhatóan hétfőn állapítják meg a helyi választási bizottságok a polgármester- és képviselő-választások eredményét.

A szavazatszámláló bizottságok a vasárnapi szavazást követően a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálták meg, és az ismételt számlálást addig folytatták, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lett. Ezeket az adatokat vezették fel a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kellett írnia.

A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi, illetve területi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.

 

A helyi választási bizottságok várhatóan hétfőn a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján összesítik a polgármester-választás, valamint a képviselő-választás (tízezernél kevesebb lakosú településeken az egyéni listás választás, illetve a tízezernél több lakosú településeken az egyéni választókerületi választás) szavazóköri eredményeit, és megállapítják a választás eredményét. A tízezernél több lakosú településeken a helyi választási bizottság az egyéni választókerületi választás eredményéről kiállított, jogerős jegyzőkönyvek alapján tudja majd megállapítani a kompenzációs listás választás eredményét.

A vármegyei önkormányzati, a fővárosi közgyűlési és a főpolgármester-választás eredményéről kiállított, valamint a részvételi adatokat tartalmazó általános szavazóköri jegyzőkönyv egy-egy példányát a helyi választási iroda legkésőbb hétfőn 10 óráig eljuttatja a területi választási irodához. A területi választási bizottság pedig a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján megállapítja a vármegyei önkormányzati választás eredményét, a Fővárosi Választási Bizottság pedig a főpolgármester-választás és a Fővárosi Közgyűlés választásának eredményét.

 

A helyi, illetve a területi választási bizottság döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni. Például törvénysértés lehet, ha valamelyik szavazatszámláló bizottság rosszul számlálta össze az egyes jelöltekre leadott szavazatokat vagy érvényesnek fogadott el érvénytelen voksot. Szintén lehet fellebbezni, ha a választási bizottság rosszul adja össze a beérkezett szavazóköri jegyzőkönyvekben szereplő számokat vagy elírja az egyik számot.

 

A választási eredmény elleni jogorvoslatnak alapvető követelménye a jogszabálysértés pontos megjelölése és a vélelmezett jogsértés bizonyítása.

Megérkezett az első külképviseleti urna az NVI-hez

Megérkezett az első külképviseleti urna a Nemzeti Választási Irodához (NVI) hétfő reggel. A Kolozsvárról érkezett urnában 129 szavazat van, a névjegyzékbe eredetileg 142-en vetették fel magukat.

Az európai parlamenti (EP-) választáson a külképviseleteken a magyarországi lakhellyel rendelkező, de a választás napján külföldön tartózkodó, a külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgárok voksolhattak. A külképviseleteken való szavazás joga megillette azokat az uniós állampolgárokat is, akik kérték regisztrációjukat, hogy az EP-választáson magyar listára szavazhassanak.

A külképviseleti névjegyzékbe 21 458 választót vettek fel, ebből 18 661 leadta szavazatát. A külképviseleteken azonban nem számolják össze a szavazatokat, hanem az urnákat legkésőbb csütörtök éjfélig Magyarországra szállítják a Nemzeti Választási Irodához, és ott számlálják meg a voksokat a Nemzeti Választási Bizottság felügyelete mellett.

Az EP-választás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság a 10 119 magyarországi szavazóköri jegyzőkönyv, a külképviseleti szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapítja meg legkésőbb június 28-án.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában