Fontos változás

2024.07.09. 14:41

Babaváró program: meghosszabbítják a visszafizetési határidőt

Idén mintegy tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt, ezért a kormány a határidőt 2026. július elsejéig meghosszabbítja – mondta Hankó Balázs, a kulturális és innovációs miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Fontos változásokat jelentettek be a babaváró programmal kapcsolatban

Forrás: Shutterstock

Fotó: Trendsetter Images

Hankó Balázs a hétfőn bejelentett intézkedésről közölte: a múlt héten a családszervezetekkel folytatott megbeszélést követően döntöttek arról, hogy 

a babaváró programban 2019. július 1. és 2021. július 1. között részt vevők esetében a visszafizetési határidőt egységesen meghosszabbítják.

„Magyarország családbarát ország, a célunk nem lehet más, mint hogy minden családba megérkezzék a vágyott gyermek” – hangsúlyozta a miniszter, hozzáfűzve, 2010 óta harminc intézkedés, évi 3300 milliárd forint segíti, erősíti a családokat és támogatja a gyermekvállalást.

A 2019. július elsején indult babaváró program eddig 245 ezer családot segített, 211 ezer gyermek született többek között ennek a programnak is köszönhetően – folytatta Hankó Balázs.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az elmúlt évek „zaklatott idők voltak” – Covid-járvány, háború, „elhibázott szankciós politika” –, és a családszervezetekkel együtt úgy látták, hogy júliusban több mint ötszáz, idén tízezer család számára jelenthetne problémát a határidő lejárta.

Rengetegen élnek a babaváró programmal

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója köszönetet mondott azért, hogy a kormány továbbra is a családok mellett áll és meghallgatta a családszervezetek kérését, hiszen a babaváró hitelesek komoly nehézségekbe ütköztek volna a határidő lejártával.

Az elmúlt tizennégy évben nagyon jó kapcsolat alakult ki a kormány és a családszervezetek között, folyamatos a kommunikáció; a múlt heti egyeztetésen felmerült, hogy a tízmillió forintos babaváró hitelt sokan felvették, ám az utóbbi nehéz években nem mindenki merte „bevállalni a gyermekeket” – tette hozzá Király Nóra.

Megjegyezte, 

a fiatalok sok gyermeket szeretnének a kutatások szerint, ezért is fontos ez az intézkedés.

Milliárdokkal támogatja a kormány a szegedi gyermektraumatológiai ellátást

Hankó Balázs bejelentette továbbá, hogy a kormány a gyermekek minél jobb egészségügyi ellátása érdekében további 1,3 milliárd forint támogatást ad a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának, hogy a gyermeksebészeti ellátás mellett a gyermektraumatológiához kapcsolódó műtőfejlesztés megvalósuljon.

Az eddigi kétmilliárd forintot kiegészítve válik lehetővé, hogy a dél-alföldi régióban a legmagasabb szintű gyermektraumatológiai ellátásra alkalmas műtőblokk jöjjön létre a tervek szerint egy éven belül – tudatta a miniszter.

A babaváró programmal kapcsolatos további részeletek a Magyar Közlönyben olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában