Házfelújítási botrány

2024.07.30. 11:48

Fordulat történt az újpesti DK-s politikus ügyében

Megtört a jég: végre reagált Budai Gyula megkeresésére az újpesti alpolgármester, Trippon Norbert által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.

Trippon Norbert

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Újabb fordulóponthoz érkezett a Trippon Norbert nevével fémjelzett házfelújítási, illetve az ahhoz kapcsolódó korrupciós botrány, miután az újpesti önkormányzathoz tartozó cég több hét késlekedés után hajlandó volt válaszolni Budai Gyula megkeresésére. A fideszes képviselő még májusban nyújtott be közérdekű adatigénylést Újpest önkormányzatához, illetve az Újpesti Városgondnokság Kft.-hez. Úgy tudjuk, a fideszes politikust az a keretszerződés érdekelte, amit a Déri Tibor vezette önkormányzat tulajdonában álló, Trippon Norbert által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft. kötött a Szin-Ker Építő Kft.-vel – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet: Budai többek között arról érdeklődött, hogy az érintettek közül konkrétan ki volt jelen a szerződés aláírásakor, illetve hogy megtalálható-e ez a szerződés az önkormányzat honlapján, ha pedig nem, akkor az egykori elszámoltatási kormánybiztos szeretne belőle egy másolatot. A Magyar Nemzet úgy tudja, a válaszból kiderült, hogy 

valóban létezik ez a keretszerződés, amit az Újpesti Városgondnokság Kft. részéről Elter Márk ügyvezető írt alá.

Budai Gyula nem véletlenül kérdezett rá erre a nagy összegű, több mint hatvanmilliós szerződésre, hiszen a sajtóban megjelent eddigi információk szerint annak aláírása fontos szála lehet Trippon Norbert DK-s alpolgármester, leendő polgármester házfelújítási botrányának.

Nyilatkozott egy informátor

A történet előzményéhez tartozik, hogy egy milliárdokat forgató, számlagyáras bűnbandához tartozó céggel, a Motingatlan Kft.-vel és az alpolgármesterrel kapcsolatban az adóhatóságnál egy ismeretlen személy hónapokkal ezelőtt bejelentést tett.

A bejelentő szerint a Motingatlan nagy összegű, vélhetően fiktív számlákat állított ki Trippon feleségének. Az informátor megjegyezte, hogy ezek a számlák az alpolgármester családi házának felújításáról szóltak, csakhogy tudomása szerint a kivitelezést nem is a Motingatlan, hanem a Szin-Ker Építő Kft. végezte. 

A bejelentő fontos körülménynek nevezte, hogy az alpolgármester házának felújítása egybeesik a Szin-Ker nagy összegű keretszerződésével, amit az alpolgármester által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag az önkormányzattól származó közpénz. 

A teljes cikk további részletekkel IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában