Tűzvész

2024.08.12. 21:19

Segítséget kér Görögország az erdőtüzek megfékezéséhez

A görög kormány hétfőn az európai uniós polgári védelmi mechanizmus beindítását kérte az Athén környékén vasárnap délután keletkezett tüzek megfékezésére.

Erdőtűz oltásában részt vevő tűzoltók

Forrás: MTI/AP

Fotó: Mihael Varaklasz

A görög hatóságok jelezték, hogy egyelőre francia, olasz, román és cseh tűzoltóegységeket és légi oltásra képes repülőgépeik bekapcsolódását várják az oltásba, de már Spanyolország, Ciprus és Törökország is felajánlotta a segítségét.

A sűrű füst okozta légzési problémák miatt sok embert kellett kórházba szállítani – idézte a média a helyi hatóságokat.

Penteli-hegyen lángoló erdőtűz
Fotó: George Vitsaras / Forrás: MTI/EPA/ANA-MPA

Több települést, köztük a mintegy 30 kilométerre északra fekvő Maratont és a 14 kilométerre északkeletre található Vrilísziát és Néa Pendélit ideiglenesen ki kellett üríteni – közölte a görög rádióval a helyi tűzoltóság szóvivője. Hozzátette, hogy 25 főváros környéki helység lakóinak folyik az ideiglenes kitelepítése, ami eddig három kórházat is érintett, miközben több helyen is áramszünetet okozott a tűz.

A tűzoltóság hétfőn 29 repülőgépet és helikoptert is bevetett a lángok oltására, így már közel 700 tűzoltó, továbbá katonák és önkéntesek bevonásával folyik a küzdelem a lángok ellen. 

A kitelepített embereket sportcsarnokokban és az athéni atlétikai központ területén helyezik el, a közelben található Rafina kikötőjének személyhajó-forgalmát pedig Lávrion kikötőjébe terelik át – mondta el a szóvivő.

Athén környékén és Görögország középső térségének nagy részén a legmagasabb fokozatra emelték a tűzveszély miatti riasztást – közölte korábban a görög polgári védelem.

Görögország-szerte hónapok óta nem volt elegendő csapadék, és a száraz időjárás és az erős szél is fokozza a tűzveszélyt.

Vasárnap Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap szabadságát megszakítva visszatért Athénba, hogy a tüzek okozta válsággal foglalkozzon

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában