Felmérés

2024.09.02. 06:07

Ezt gondolják a magyarok az iskolai mobilhasználat szabályozásáról

A magyarok a kormány számos közoktatási intézkedésével egyetértenek. Legalábbis ez derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint az iskolai mobiltelefon-korlátozással 84 százalékuk, a jövő évi pedagógusbér-emeléssel 71 százalékuk, az iskolaőrprogrammal pedig 52 százalékuk egyetért.

Illusztráció

Forrás: Vas Népe

Fotó: Unger Tamás

Hangos közéleti vitával indult az új tanév, miután a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatója nem kívánta betartatni azt a rendeletet, miszerint szeptembertől korlátozottan, kizárólag oktatási céllal lehet csak használni mobiltelefonokat az iskolákban. Míg egyesek kritikus állásponton vannak az intézkedést illetően, 

a magyar választók több mint négyötöde (84 százalék) egyetért a döntéssel és jelentős kisebbségben (15 százalék) vannak azok, akik nem értenek egyet vele. 

Ugyanakkor nem ez az egyetlen kormányzati intézkedés, ami befolyással van a családok életére. Az iskolakezdés alkalmából a Nézőpont Intézet megmérte a legfontosabb kormányzati intézkedések társadalmi megítélését.

A köznevelésben és a szakképzésben tanulók ingyenesen jutnak hozzá például az állami tankönyvekhez, amelyek idén csaknem 1,2 millió diákhoz jutottak el iskolakezdés előtt. A kutatók úgy fogalmaztak:

a támogatást illetően össztársadalmi egyetértés van, a magyaroknak ugyanis 92 százaléka támogatja ezt a családtámogatási intézkedést. Ezzel azonos mértékű, elsöprő népszerűségnek (92 százalék) örvend az ingyenesen biztosított gyermekétkeztetés,

amelyet többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanulók vehetnek igénybe.

A kormány bejelentette, hogy folytatja béremelési programját is, és jövőre bruttó 820 ezer forintra emelik a tanárok átlagfizetését. A magyarok 71 százaléka van jó véleménnyel a tanárok fizetésemeléséről a bejelentést követően, s mindössze 25 százalék vélekedik inkább erről negatívan. A nevelési-oktatási intézmények rendjének fenntartására 2020 szeptemberében vezették be az iskolaőrprogramot. A magyarok többsége (52 százalék) ezt az intézkedést is támogatja szemben a rossz véleményen levők kisebbségével (30 százalék) – áll a Nézőpont Intézet felmérésében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában