Összenő, ami összetartozik

2024.10.14. 05:53

Alakul a DK és a Tisza Párt szövetsége

Hónapokon át csak vitázott egymással Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter, de az utóbbi időben nyilvánvaló lett, hogy az újbaloldal és az óbaloldal vezére közötti összefogás hamarosan valósággá válhat. Budapesten és az EP-ben is közeledik egymáshoz a Gyurcsány, valamint a Magyar Péter vezette párt – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Gyurcsány Ferenc a múlt héten a Telexnek adott interjúban a Tisza Párttal való esetleges együttműködés apropóján arról beszélt, hogy mindenkivel keresik az együttműködést, aki Orbán Viktorral szemben áll. Arra a kérdésre, hogy azok után is együttműködést keresne Magyarral, hogy az elmúlt hónapokban árulónak, erkölcsileg alkalmatlannak és stricinek is nevezte a Tisza Párt elnökét, úgy válaszolt: „ez a koalíciós együttműködés természete” – idézi fel a cikk

A DK elnöke úgy vélekedett, hogy továbbra sincs más alternatíva, mint a közös ellenzéki ajánlat. Magyar Péter pedig korábban olyan megjegyzéseket tett, hogy Gyurcsány Ferencet nem tartja politikusnak, és szerinte döglött oroszlánba belerúgni sem érdemes. De olyanra is volt példa, hogy az újbaloldal vezére visszavonulásra szólította fel az óbaloldal első emberét.

Az állandó viták ellenére Gyurcsány Ferenc már korábban is utalt rá, hogy elképzelhetőnek tartja az összefogást Magyar Péterrel. Mindez aligha meglepő, mivel ezzel garantálná a politikai túlélését a 2026-ot követő időszakra is.

A Magyar Nemzet azt is felidézi, hogy a DK-vezér még nyáron egy Face­book-bejegyzésben értekezett arról, hogy az ellenzéknek önvizsgálatot kell tarta­nia, majd jelezte, hogy már most fel kell készülniük a 2026-os választásokra, korábban a Spirit ­FM-nek adott interjúban pedig arról beszélt, hogy ha nincs többsége egy pártnak sem a 2026-os választások után, tárgyalni kell, ezt pedig a DK bárkivel megtenné, aki a jelenlegi kormánypártok bukását szeretné.

A Fővárosi Közgyűlésben már szemmel látható a Gyurcsány–Magyar-koa­líció létrejötte. 

 A teljes cikket ITT tudja elolvasni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában