Kinyitotta a panaszládát

2 órája

Karácsony Gergely másokra hárít, úgy érzi, a bukását kívánják

Október 1-jével elkezdődött az új önkormányzati ciklus, október 4-én, pénteken pedig megalakul az új Fővárosi Közgyűlés. A főpolgármester úgy döntött, hogy a pártpolitikai helyzetre való tekintettel nem jelöl főpolgármester-helyettest, mert hiába ragaszkodott volna Kiss Ambrushoz, őt egyes ellenzéki szereplők nem hajlandók megválasztani. Karácsony Gergely permanensen azt érzi, hogy a bukását kívánják, és azzal vádol egyeseket, amit korábban maga is művelt, hogy országos politikát visz a fővárosi ügyekbe.

MW

Karácsony Gergely

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A főpolgármester aláhúzta: miután napok óta megy az üzengetés a politikai pártok között a főpolgármester-helyettes személyét illetően, ezt ő már nem akarja folytatni, mert ezzel csupán azt üzenné a budapestieknek: „csak szerencsétlenkedünk, nincs közös halmaz”. Ezért azt tanácsolja, a helyettes személyének problémakörét oldják meg később, most fókuszáljanak a város működésének elindítására, hátha a közös munka meghozza azt a bizalmat, ami közös döntést fog eredményezni. 

A közgyűlésben nincs apelláta, dolgozni kell

– jelölte meg a legfontosabb feladatot Karácsony,

példaként említve azt, hogy el kell készíteni a város költségvetését.

Különösen érdekes, hogy a főpolgármester most az országos politika távol tartására szólítja fel a frakciókat, az előző ciklusban ugyanis éppen az általa vezetett Budapest volt a baloldal kormányellenes küzdelmének központja. 

A főpolgármester amiben csak tudott, igyekezet hadakozni a kormánnyal, igyekezett akadályozni a kormány fővárost érintő intézkedéseit. Vitézy Dávid szerint Karácsony elmulasztotta a szükséges lépéseket Budapest működőképességének biztosítása érdekében, és helyette másokra hárítja a felelősséget.

Permanensen azt érzem, hogy a bukásomat kívánnák, de hozzá vagyok szokva

– nyugtázta Karácsony Gergely, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a közvetlenül megválasztott főpolgármester gyengítése nem szolgálja a város érdekét, és ezen a véleményen volt Tarlós István főpolgármestersége idején is.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Vitézy: a főpolgármester úgy viselkedik, mint egy diák, aki nem írta meg határidőre a dolgozatát

A történelemben még egyetlen főpolgármesternek sem volt annyi ideje arra, hogy felkészüljön a ciklusra, mint Karácsony Gergelynek, ehhez képest nem tudja, Karácsony mivel töltötte a nyarat,  a frakcióvezetőkkel legalábbis egyszer sem találkozott – mondta Vitézy Dávid a Hír TV Napi aktuális című műsorában.

Vitézy – aki az LMP és a civilek frakcióvezetője a fővárosi közgyűlésben – szerint példátlan, hogy úgy indul el a ciklus, hogy nem állt fel a városvezetés, mindezt pedig Karácsony Gergely súlyos politikai kudarcának tartja. 

„Karácsony úgy viselkedik, mint egy diák, aki nem írta meg határidőre a dolgozatát, nem végezte el a munkáját, aztán pedig másokra mutogat” – mondta. 

Vitézy úgy véli, nincs más lehetőség, a közgyűlésnek kell munkaterápiára fognia Karácsonyt. Vitézy azt is hozzá tette, javasolni fogja a közgyűlésben, hogy a  főváros vezetése alatt álló nagy állami cégek vezetőit a közgyűlés nevezze ki ezentúl, az ugyanis nem jó irány, hogy jelenleg Karácsony egyszemélyben dönthet ebben a kérdésben is. Szerinte Karácsonynak szembe kell néznie a helyzettel, hogy csupán egy hétfős listát képvisel a 33 tagú közgyűlésben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában