2025.01.06. 17:29
Börtönbe kerülhet több befolyásos baloldali politikus
A vád szerint az ellenzéki politikusok összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak.
Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője és Horváth Csaba, Zugló polgármestere
Fotó: Kurucz Árpád
Január hetedikén tartja az előkészítő ülést a zuglói korrupciós botrányként elhíresült ügyben a Fővárosi Törvényszék - írta meg a Magyar Nemzet.
A nagypolitikáig is elérő kenőpénzes ügy még 2022 februárjában robbant ki, ekkor történtek az első gyanúsítások:
többek között Horváth Csabát, Zugló akkori polgármesterét is kihallgatta - az azóta idén augusztusban már vádiratot is benyújtó - Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Később a zuglói MSZP elnökéből, Tóth Csabából is gyanúsított lett.
A gyanú, illetve a későbbi vád szerint Tóth Csaba és Horváth Csaba 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak. A többek között befolyással üzérkedés és vesztegetés miatt eljáró ügyészség szerint a bevételből Tóth Csaba saját maga és Horváth Csaba részére 31 millió forintot kért és vett át, ezenfelül Tóth Csaba havonta 10-15 millió forintot, összesen legalább 250 millió forint készpénzt kaphatott.
A vád szerint a két baloldali politikus osztozott a bevételen.
A korrupciós ügynek összesen hét vádlottja van. A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.
A vádlottak tagadják a bűncselekmény elkövetését.
A teljes cikkért KATTINTSON.