5 órája
Szijjártó Péter: Európa nyugati felében komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen (videó)
Nyugat-Európában komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen, de a háborúpárti politika folytatása súlyos károkat okozna a kontinens számára, ezért a magyar kormány, amely immáron tizenöt éve olyan politikát folytat, mint most az amerikai elnök, ezt élesen ellenzi – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

Budapest, 2025. február 27. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Forrás: MTI
Fotó: Kovács Attila
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott megbeszélése előtt, hogy Magyarország tizenöt éve folytat migrációellenes, családpárti, békepárti, konzervatív, patrióta, a nemzeti érdekek érvényesítésére koncentráló politikát, olyat, mint amilyet Donald Trump elnök is ígért az Egyesült Államoknak.
Tehát mi tizenöt éve vagyunk Trump
– fogalmazott.
Emlékeztetett, hogy hazánk három éve él az ukrajnai háború szomszédságában és árnyékában, s három éve szembesül annak a drámai hatásaival.
Úgyhogy ha van olyan ország, amely érdekelt Donald Trump sikerében, amely érdekelt a jelenlegi amerikai kormány sikerében, ha van olyan ország, amely érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy nagy amerikai-orosz megállapodás (…), akkor azok mi vagyunk
– mondta.
„Ugyanakkor az jól látszik, hogy Európa nyugati felében egy nagyon komoly szervezkedés zajlik Donald Trump ellen alapvetően. Persze a béke ellen is, de a háború csak egy apropója a Donald Trump-ellenes szervezkedésnek”
– vélekedett.
Majd kifejtette, hogy vasárnap Londonban tartották ezek az országok a legutóbbi gyűlésüket, amelyen úgy döntöttek, hogy a háborút Ukrajnának folytatnia kell.
Ez nagyon rossz, ez nagyon veszélyes, ez egy hatalmas hiba, hiszen ha a háború folytatódik, akkor még többen fognak meghalni, még nagyobb pusztítás lesz, illetve még tovább tart az eszkaláció veszélye
– figyelmeztetett.
Jó hírnek nevezte mindazonáltal, hogy a korábbiakkal szemben csak Brüsszel akar továbbra is háborút, Washington már nem, így Magyarországnak is sokkal könnyebb lesz kimaradnia a konfliktusból.
„A háború nagyon sok rossz dolgot hozott. Érezzük otthon mindannyian a gazdasági következményeit, az áremelkedéseket, a szankciók hatásait az energiaárakban és így tovább. Szóval a háború nagyon sok rossz dolgot hozott, de ahogy elmegy a háború, úgy el is viszi ezeket”
– húzta alá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a háborúpárti európaiak elkeseredett erőfeszítéseket tesznek annak céljából, hogy megtörjék Donald Trump erőfeszítéseit, ha pedig ez nem sikerül, akkor ők maguk tovább finanszírozzák a harcok folytatását.
Kiemelte azonban, hogy
a kontinens gazdasági állapotát és katonai kapacitásait tekintve nem reális az, hogy Európa erre képes lenne hosszú távon a saját érdekei drámai megsértése nélkül.
Én azt gondolom, hogy ha Európa ezen az úton marad, az európai háborúpárti politikusok továbbviszik ezt a politikát, akkor annak Európa elképesztő kárát fogja látni
– szögezte le.
„Az biztos, hogy az európai emberek békét akarnak. Itt a kérdés csupán az, hogy a liberális, háborúpárti európai vezetők mikor értik meg, hogy mit akarnak az emberek” – fűzte hozzá.
A miniszter arra is kitért, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban „aranykor” jött el, a két kormányzat közötti viszony „a lehető legnagyobb mértékű bizalmon alapszik, amit jól mutat az is, hogy a két héttel ezelőtt Szaúd-Arábiában tartott amerikai-orosz tárgyalásokat követően az Egyesült Államok Európáért felelős államtitkára egyből Budapestre utazott, hogy tájékoztatást nyújtson a történtekről, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója pedig másnap őt magát fogadta a Fehér Házban.
Emellett szavai szerint az utóbbi hetekben több nagy amerikai beruházást is be tudtak jelenteni, vagyis a kétoldalú gazdasági együttműködés is „aranykor” előtt áll.
Remélem, hogy mindazokat a kérdéseket majd át tudjuk tekinteni itt, amelyek a Biden-adminisztráció politikai bosszúból hozott döntései miatt álltak elő
– összegzett.