7 órája
Bihar megyei diákok az országos magyar matematikaolimpián
Csíkszeredában, a Márton Áron Főgimnáziumban rendezték meg a XXXIV. Erdélyi Magyar Matematikaversenyt és a VII. Országos Magyar Matematikaolimpiát február 24–28. között. A versenyre az ország 16 megyéjéből 180 diák és 25 kísérőtanár érkezett.

Molnár Éva Tünde
Bihar megye csapatát tíz diák képviselte, akiket e sorok szerzője, a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusa kísért el.
A verseny nemcsak a matematika iránt érdeklődő diákok számára nyújtott lehetőséget tudásuk megmérettetésére, hanem a közösségépítést is elősegítette, amely az évek során számos barátságot és szakmai kapcsolatot hozott létre. A Bihar megyei csapat minden tagja szép eredményt ért el: Szabó András, a margittai Horváth János Elméleti Líceum 8. osztályos tanulója III. díjat nyert, míg Nagy Mózes Dániel, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum 6. osztályos diákja dicséretben részesült.

Az öt nap során a verseny mellett a házigazdák számos programmal készültek azért, hogy a résztvevők ne csupán számokkal és képletekkel találkozzanak, hanem egymással is kapcsolatot építhessenek. Hazafelé tartva a csapat Farkaslakán megállt Tamási Áron sírhelyénél, ahol megemlékeztek az író munkásságáról. A hosszú út során szomjukat borvízforrásból merített vízzel oltották.

Összegzésként elmondható, hogy a verseny nemcsak a diákok szakmai fejlődését segítette, hanem maradandó élményeket is nyújtott számukra. A barátságok, a közös élmények és a tudásmegosztás mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az esemény emlékezetes maradjon minden résztvevő számára.